Bezár

Sajtóarchívum

Zöld standdal várja a TIK a beiratkozókat a Szegedi Tudományegyetemen

Zöld standdal várja a TIK a beiratkozókat a Szegedi Tudományegyetemen

2011. szeptember 06.
2 perc

Az egyetemi szemeszter első két hetében több mint húszezer hallgató fordul meg a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában, hogy felvegye a diákigazolvány matricát és az ingyenes utazásra jogosító bérletet. A beiratkozás idejére a főbejárat melletti füves területen zöld standot állít fel a TIK Igazgatósága, ahol versenyekkel, jó hangulattal és értékes ajándékokkal várják az oda látogatókat. A 8 nap alatt több mint ezer ajándék várja környezettudatos gazdáját. A zöld standon rendezett feladatok és játékok célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos életmódra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A nyolc nap során zöld kvízt tölthetnek ki az érdeklődők, mellyel felmérhetik, hogy mennyire jártasak a környezettudatosság, környezetvédelem, klímaváltozás és egyéb globális és lokális problémák területén. A kvízt webes felülten és külön az okostelefonokra kifejlesztett technológia segítségével lehet kitölteni, ezzel is csökkentve a papírfelhasználást és a CO2 kibocsátást. A Szegedi Ifjúsági Napok Zöld placcán nagy sikert aratott Ígéretfa a beiratkozás ideje alatt is várja a környezeti terhelés csökkentése érdekében megtett fogadalmakat a hallgatóktól, kiegészülve a videó ígéret lehetőségével. A kihelyezett kukáknál a látogatók tesztelhetik tudásukat, hogy milyen mértékben vannak tisztában a szelektív hulladékgyűjtés szabályaival.

A nyolc napos kampány során a TIK pályázatot ír ki látogatói számára, hogy „Zöld videó” formájában rögzítsék és osszák meg velük a környezettudatosságról, környezetvédelemről, globális és lokális problémákról, kihívásokról alkotott elgondolásaikat, tapasztalataikat, véleményeiket. A kitelepített számítógépeken kiszámíthatják az érdeklődők az ökológiai lábnyomukat, amely megmutatja, hogy az életvitelük biztosításához mekkora termőterületre van szükség a Földön.

2012. szeptember 12-én újraindul a kazántúra, ahol a látogatók megismerhetik azokat a gépeket, melyek a Központ folyamatos fűtéséért és hűtéséért felelősek, s jó idő esetén a tetőre telepített több mint 50 m2-es, használati meleg vizet előállító napkollektor mezőt is megnézhetik.

Aki részt vesz a „zöld” versenyen, közvetlenül a feladatok elvégzése után ajándékban részesül, továbbá még aznap este értesítik a 10 legjobb összeredményt elért játékost, akiket külön ajándékokkal jutalmaznak. Ők másnap vehetik át a különdíjakat. A kampány végén, 2011. szeptember 15-én filmvetítéssel egybekötött díjátadón további közel 15 díjazott veheti át értékes és környezettudatos ajándékát.

Az eseményekről folyamatosan tudósítanak a www.facebook.com/SZTETIK közösségi oldalon.

A kitelepülésről készült kép innen letölthető

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek