Statisztál és önkénteskedik is a Szabadtéri Játékokon az SZTE hallgatója

- Honnan származik a színház szeretete az életedben?

- Gyerekkoromban ennyire még nem szerettem színházba járni, akkor sem, ha kifejezetten gyerekeknek szóló darabokat néztünk. Vicces sztori, hogy jó pár éve a Marvel filmek „behind the scenes” videóit nézve úgy éreztem, én is szívesen dolgoznék jó hangulatú forgatásokon. Ez alapozta meg a célom, hogy színész legyek. Sokáig csak filmszínészetben gondolkoztam, ami két évvel ezelőtt változott meg. Ekkor láttam először a Drama Zone Society, angol egyetemi színjátszókör egyik előadását, ami nagyon megtetszett. A társulat pont új tagokat keresett, úgy döntöttem, kipróbálom magam. Ez a csatlakozás hozta el a színházszeretetet az életembe. Jelenleg az motivál a színészetre, milyen izgalmas más emberek bőrébe bújni és látni, én mit tudok kihozni az adott karakterből.

- Hogyan lettél a Rebecca musical statisztája?

- Facebookon láttam a Szabadtéri hirdetését, amiben statisztákat kerestek a Rebeccába. A meghallgatás időpontja azonban pont arra a szombatra esett, amikor a Drama Zone Society-vel Debrecenbe utaztunk előadni. Egy REÖK-ben dolgozó ismerősöm javasolta, hogy ennek ellenére is írjak az e-mail címre, kérdezzem meg, mit lehet tenni ilyen esetben. Később a rendező kérte, küldjek felvételt arról, ahogyan színészkedek, ami alapján eldöntik, bekerülök-e vagy sem. Végül elnyertem a rendező tetszését, egy hét múlva jött meg az e-mail a bejutásról.

- Milyen érzés egy ilyen nagyszabású darabban szerepelni, mint a Rebecca?

- Nagyon varázslatos érzés. Izgalmas és érdekes látni azt, mennyire sok ember kell ahhoz, hogy szuperül meg tudjunk csinálni egy jelenetet, nem csak a színpadon, a kulisszák mögött is. Én nagyon szeretem, fárasztó is, de ez vele jár.

- Milyen kihívásokat tapasztaltál statisztaként?

- Szerencsére csak minimális kihívásokkal találkoztam. Egy részük a helyszínváltásból fakadt. Kezdetben még a Szegedi Nemzeti Színházban próbáltunk, ahol a színpad jóval kisebb, mint a Szabadtérin. Jelezték is, hogy majd a Dóm téren sokkal szélesebb színpadon kell alakítanunk, ezért nehéz lehet az átállás. A másik kihívás, hogy a Dóm téri próbák délután 3-4 körül kezdődtek és éjfélig tartottak. Statisztaként értelemszerűen kevésszer állok színpadra, viszont a jelenetek közötti várakozás fárasztónak bizonyult. Rájöttem, hogyan töltsem ilyenkor is hasznosan az időt, amikor éppen van rá energiám és kapacitásom. Két hónapja kezdtem el írni egy könyvet, az első Dóm téri próbahéten nem sokat kellett színpadon lennünk, ekkor három-négy fejezetet is elkészítettem belőle. Ez az egyetemi tanulmányaimhoz is kapcsolódik, kreatív írás minorra járok, bár ott rövidebb történeteket, novellákat írunk. Reálisnak tartom, hogy év végére befejezzem a könyvet, meglátjuk, ez tényleg sikerül-e.

- Miért döntöttél úgy, hogy önkéntes munkát is vállalsz a Szabadtérin?

- Tudtam, hogy itt lesz egy nagyon jó barátom majdnem az összes előadáson, akivel így több időt tölthetünk együtt. Illetve minél közelebb akartam lenni a színházhoz, abban is bíztam, hátha felcsíphetek néhány hasznos információt a színészek között. Például így hallottam először egy művészeti iskoláról, ahol kínálnak OKJ-szerű táncművészeti képzést, amiből kettő ingyen igénybe vehető. Pozitív élmény az önkéntesség, bár a Rebecca miatt viszonylag kevés előadáson tudtam segíteni. Tetszenek a feladatok, szuper a társaság. Az is szimpatikus, hogy önkéntesként néha lehetőséget kapunk megtekinteni a főpróbákat.

- Miben látod a színház közösségi szerepvállalásának fontosságát?

- A színház segít rávilágítani társadalmi problémákra. Például a Rebeccát nézve láthatjuk, mennyire negatív befolyása lehet egy titoknak, milyen súlyos következménye lehet annak, ha valaki nem tud feldolgozni egy veszteséget. A színházban túlzott érzelmek jelennek meg, de ettől még remek tükör a társadalom gondjainak bemutatására.

Bartha Karina