Bezár

Hírarchívum

nyito_SZTE_Gyula

Az SZTE kiemelt partnere a gyulai gimnázium

Az SZTE kiemelt partnere a gyulai gimnázium

2023. október 04.
4 perc

Táblaavatással erősítette meg együttműködését a Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium szeptember 29-én.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 2022. szeptember 30-án újította meg 30 éves együttműködését. Ennek értelmében a szegedi egyetem, a gyulai gimnázium és Gyula város szempontjából is kiemelt jelentőségű rendezvényeket, szabadegyetemi programokat valósítanak meg. Az együttműködésnek köszönhetően idén már tematikus heteket szervezett az egyetem a gimnáziumba, 2023. június 2-án pedig megtartották az I. Egyetem-tér-Gyula programot. A Szegedi Tudományegyetem, a Gyulai Tankerületi Központ és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium közös tudománynépszerűsítő programjára több száz középiskolás érkezett a régióból és határon túlról.

Az együttműködés következő állomásaként szeptember 29-én ünnepélyes keretek között avattak táblát a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban. A megjelenteket Zámori Ida a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója köszöntötte. – Ünnep ez a mai nap számunkra, hiszen éppen pontosan egy évvel ezelőtt újítottuk meg 30 éves együttműködésünket az egyetemmel. Tettük ezt azért, mert hittünk abban, hogy az elődeink által szilárd alapokra helyezett, a gimnázium és az egyetem közös ügyét szolgáló nemes kezdeményezéseknek óriási szerepük lehet a jövőben fiataljaink életében, hiszen a Szegedi Tudományegyetem mindig is példát, utat, perspektívát jelentett diákjaink és családjaik számára. Ennek előmozdítására tettünk kísérletet, amikor újragondoltuk lehetőségeinket. Témanapokkal, workshopokkal, egyetemlátogatással és az első nagysikerű Egyetem-tér-Gyula című rendezvényünkkel kívántuk a tudás és értékközvetítő tevékenységünket újraalkotni. E kiváló programok kivitelezésében hatalmas szerepet vállalt az egyetem, Gyula városa és a Gyulai Tankerületi Központ, amelyet közösségünk nevében szeretnének köszönetemet kifejezni – mondta.

SZTE_Gyula1
A megjelenteket Zámori Ida a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója köszöntötte.

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója beszédében Albert Schweitzer teológus gondolatit idézte: „Ahogyan a fa minden évben ugyanazt a gyümölcsöt hozza, és az mégis mindig új, ugyanúgy a maradandó értékű gondolatokat is állandóan újra kell alkotni.” – Úgy gondolom, hogy a Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium együttműködésére is érvényesek ezek a gondolatok, hiszen a hosszú évtizedekre visszanyúló szakmai munka újragondolására vállalkozott Gyula városa, a Gyulai Tankerületi Központ és a Szegedi Tudományegyetemen amikor 2022-ben a Városháza dísztermében megtaláltuk együttműködésünket – mondta. Hozzátette azt is, hogy a partnerek közös értékekre építenek. A versenyképes tudásra, a minőségi oktatásra, melyek társadalmi és gazdasági fejlődésünk alappilléreit jelentik. Az egyetem és a gimnázium célkitűzései e ponton közösek, hiszen ennek jegyében indult el a közös munka 31 esztendővel ezelőtt. – A fa gyökerei tehát szilárdak. Sok ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, amire nemcsak a múltban, a jelenben, hanem a jövőben is építeni lehet. Nagy öröm számunkra az is, hogy a nagyszerű szakmai kezdeményezésekben aktív szerepet vállaltak Gyula városának munkaerőpiaci szereplői is, hiszen az együttműködés nem titkolt célja az egyetemet végzett gyulai, Békés vármegyei fiatalok helyben maradásának előmozdítása – emelte ki.

SZTE_Gyula3
Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója.

– A Szegedi Tudományegyetem immáron szinte hazajár az Erkel Ferenc Gimnáziumba, hiszen az utóbbi időszakban nagyon sok közös rendezvényünk volt. Most ez a tábla tulajdonképpen csak szilárd formában közli azt a tényt, ami eddig is már megvalósult – erről már Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese beszélt. Hangsúlyozta azt is, hogy mind a gimnáziumnak, mind az egyetemnek létérdeke az együttműködés, hiszen a magyar oktatási rendszer csak együtt újulhat meg a teljes vertikum figyelembevételével. – Létérdeke az egyetemnek is, hogy ismerje a közoktatás folyamatait és minél inkább fel tudja készíteni a diákokat az egyetemi életre, hiszen az más, mint a gimnáziumi légkör. És hogy miben más, abban próbálunk meg segítséget nyújtani, például azzal, hogy azok a kollégák, akik eljönnek ide megosztják önökkel a tudásukat. Igyekszünk egy picit érzékeltetni azt, hogyha valaki felvételizik, és rászánja magát, hogy megismerkedjen egy tudományággal, akkor mire számíthat – tette hozzá.

SZTE_Gyula5
Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese.

A táblaavatást követően Prof. Dr. Molnár Gyöngyvér, az SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetője tartott előadást Mesterséges intelligencia az oktatásban: lehetőségek, kérdések és megoldások címmel.

SZTE_Gyula
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek.

Szöveg és fotó: SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek