Az USA-ban tökéletesítette angol nyelvtudását és szerzett tapasztalatokat az SZTE hallgatója

– 2022 nyarán sikerült eljutnod az Amerikai Egyesült Államokba a Camp Leaders segítségével. Hogyan született meg benned az ötlet, hogy jelentkezz?

– Az egész még 2017-ben indult, amikor középiskolás voltam. Láttam valahol a Camp Leaders hirdetését, hogy milyen lehetőségek vannak, és ezt érdekesnek gondoltam, elsősorban azért, hogy fejlődjön az angol tudásom. Abban az időszakban nehezen ment a nyelvtanulás, szerettem volna külföldre menni, ahol rákényszerülök arra, hogy folyamatosan angolul beszéljek. Ez volt a legnagyobb motivációm, de persze az is, hogy utazzak és kimozduljak a komfortzónámból. Sokáig nem sikerült eljutnom Amerikába, ennek magánéleti okai is voltak, illetve két év kimaradt a koronavírus miatt is.

– Milyen feltételei voltak a Camp Leadersnél, hogy kijuss Amerikába?

– Szükséges volt hozzá egyetemi jogviszony vagy munkajogviszony. Egy kis beszélgetésen is részt kellett venni, ahol felmérték az angol tudásunkat. Fontos még a büntetlen előélet, az útlevél, különböző igazolások, illetve fizetni kellett repülőjegy hozzájárulást. Alapvetően két féle állási lehetőség van a táborban. Az egyik, aki gyerekekkel foglalkozik, ehhez magasabb szintű angol tudás szükséges, a másik, hogy különböző tábori munkafeladatokat végzel el. Például konyhában vagy kertben lehet dolgozni, illetve kiszolgálás és takarítással kapcsolatos feladatok is vannak. Szerintem a munkás részét könnyebb megragadni, mint gyerekekkel foglalkozni, mert velük non-stop együtt kell lenni, a többi munkát meg ha elvégezted, akkor szabad vagy. Pénzügyileg nem feltétlen éri meg ez az egész, de az élmény az mindenképp kárpótol.

– Az SZTE milyen segítséget jelentett abban, hogy sikerüljön kijutnod?

– A Camp Leaders sokszor hirdet az egyetemen keresztül, hogy van ilyen lehetőség. Minden félévben tartanak előadásokat, ahol bemutatják mire lehet számítani Amerikában. Többször is voltam ilyen eseményen az SZTE-n, mert régóta szerettem volna kijutni. Ez elég népszerű lehetőség az egyetemisták körében, sokan mentek már ki Szegedről is. Nyáron már a repülőgépen megismertem egy SZTE hallgatót, aki szintén a programon keresztül ment ki.

– Pontosan hol voltál Amerikában és milyen feladataid voltak a táborban?

– Canadensisben voltam, ez New Yorktól nagyjából két órára van, Philadelphiától három órára, de a főváros sem volt messze. Ezeket a helyeket volt szerencsém bejárni. A táborban eleinte napi 6-8 órát dolgoztam a konyhán, ez volt a betanulási időszak, a végére pedig már 12 órázni kellett. Elég kemény időszakként éltem meg, egész nyáron összesen öt szabadnapom volt, amit próbáltam utazásra használni. Nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy a vendéglátós munka az mennyire nehéz tud lenni, viszont ennek hála lett egy magabiztosabb angol tudásom, illetve a nyelvhez való hozzáállásom is megváltozott. Alapvetően a feladataim közé tartozott az ételek előkészítése, felszolgálás, illetve a takarítás. Egyszerű amerikai ételeket csináltunk, amikhez nem kellett plusz erőfeszítés, viszont elég nagy munka, mert nagyjából 900 embert kellett ellátni a táborban. Néha előfordult, amikor kevesebben voltak, akkor egy kicsivel könnyebben ment a munka.

– Hányan dolgoztatok a táborban?

– A konyhán körülbelül húszan lehettünk, a többi helyen kevesebben, nagyjából nyolcan. Vegyesen fiúk-lányok több nemzetiségből. A legkülönbözőbb féle embereket ismertem meg. Sok mexikói volt, de csehek, lengyelek, szlovákok, kolumbiaiak, ukránok is voltak meg persze amerikaiak. Elég vegyes társaság, de érdekes módon az európaiak között nagyobb különbségek voltak, mint a latin amerikaiak között. Nagyon más a nyitottság kérdése, a hozzáállás, de a munkához való viszonya is az embereknek. Előfordultak nehézségek, de a munka összekovácsolt minket.

– Említetted, hogy magabiztosabb lett az angol tudásod a nyáron. Hogyan fogod itthon hasznosítani a megszerzett nyelvtudásod?

– Nekem az volt a célom, hogy úgy beszéljek angolul, ahogy magyarul is. Elvégeztem már egy alapszakot, van egy meglévő szókincsem és nyelvhasználatom. De rájöttem, hogy nem tudom ugyanúgy kifejezni magam angolul, mint magyarul. Valószínűleg, ha elég szókincsem lenne, hogy ugyanazt átadjam, akkor sem ugyanazokat a szavakat használnám. Például, ha egy történetet megpróbálunk elmondani magyarul, majd angolul, akkor kicsit más lesz. Máshogy jön ki a szavak szórendje és az „íze”. Rájöttem, hogy nem baj az, ha nem tudom pontosan átadni, amit akarok, de törekedni kell rá. Az angolom azért fejlődött, mert ráéreztem erre, hogy nem kell erőltetnem, nem kell problémát csinálni abból, hogy mit hogyan ejtek.

– A nyelvtudáson kívül milyen tapasztalatokat szereztél még?

– A munka alázatát. Az „alázat” szót nagyon szeretem, mert fontos és nagyon hasznos, ha az ember tudja, mit takar. Számomra azt jelentette, hogy van munka, azt jól meg kell csinálni, időben végezni vele, és tisztelni kell, mert ez tesz többé és jobbá. Néha én is vagyok lezser, lusta vagy nem akarom épp azt csinálni, ami engem előrevisz, de ezek a gondolatok most már mélyen bennem vannak, és próbálok minél jobban teljesíteni a saját képességeimhez képest. Továbbá szereztem plusz kommunikációs készséget azáltal, hogy több embert megismertem. Sok olyan emberrel találkoztam, akik nagyon eltérő karakterek hozzám képest. Én inkább bölcsész beállítottságú vagyok, így néha nehezen értettem meg magam másokkal, emiatt zárkózottabb lettem. Felismertem, hogy nincs abból semmi baj, ha nem mondok el mindent, ha nem kommunikálom ki magamból az érzéseimet. Ha szükségem van rá, akkor megteszem, de ehhez értő fülekre kell találni. A nyáron sokszor azt éreztem, hogy nincs kedvem beszélgetni, pedig nagyon extrovertált típus vagyok.

– Hogyan teltek a szabadnapok?

– Sok helyre eljutottam, voltam például Washingtonban, Philadelphiában, a Niagarán és mellette Buffaloban. Számomra nagy élményt jelentett a tábortól nem messze található kis vízesés is, ami abszolút nem egy Niagara, viszont korábban nem láttam még a természetben vízesést, ezért lenyűgözött a látványa. Egy amerikai kisvárosban Strasbourgban is voltam, ez a tábor közelében található. Érdekes volt, mert nincsenek járdák kiépítve és csak autóval lehetett ott közlekedni. Viszont, ami igazán nagy nyomott hagyott bennem az New York. Nagy hatással volt rám, már csak azért is, mert olyan óriási, illetve városon belül akkora eltérések vannak, mint Európában az országok között. Mindenhol van felhőkarcoló, de más a természet közelsége, az ételek vagy éppen az emberek kinézete. Ami igazán különleges, hogy egész New Yorkot metróhálózat köti össze és bárhova el lehet így jutni. A közlekedés először nehézséget okozott, de idővel hozzá lehet szokni. Tetszett még, hogy éreztem valamilyen összetartást a New York-i emberekben. Bárkit kérdeztem, mindig segítséget kaptam. Amit még kiemelnék, hogy nagyon erős a biztonság. Minden utcában van egy digitális jelzőtáblaszerűség, ahol lehet tölteni a telefont, van wifi elérhetőség, vannak térképek, illetve plusz információkat ad. Minden ilyen jelzőtáblán van egy gomb is, amit ha megnyomsz, akkor kijön a rendőrség. Úgy érzem ez is növeli a biztonságérzetet, az emberek nyugodtak lehetnek.

– Milyen embereket ismertél meg?

– Szerencsére olyan utazótársaim voltak, akik nagyon szerettek kirándulni, így a kalandvágy megvolt mindenkiben. Sokat voltam egyedül is, ami nagyon megérte, mert ha az ember úgy gondolja, hogy az értékeihez és az elképzeléseihez nem illenek az utazópartnerek, akkor érdemes bátran elmenni egyedül is. Nagy élmény tud lenni az utazás, mert sokszor találsz olyan embert az utadon, akik hasonló érdeklődésűek, mint te. Nekem az utazás a szocializációról is szól, hogy megszólítok embereket, beszélgetek velük, megkérdezem, hogy vannak. Próbálok minél jobban kiteljesedni az utazás során.

– El tudnád képzelni, hogy életvitelszerűen élj Amerikában?

– A táborban sokszor felmerült ez a kérdés. Szerintem erre a válasz szintén egy kérdés, hogy meddig? Örökre szerintem senki nem akarna nagyvárosban lakni, nem akarná teljes mértékben így leélni az életét. Ez idősebb korban nagyon sok lenne, akkor már nincs szükség a sok lehetőségre és a pörgésre. Amerika annyira nagy, annyira sokszínű, hogy valahol el tudnám ott képzelni az életem. Viszont nagyon szeretek Szegeden élni, próbálok egyre kevesebb időt tölteni a közösségi médián, mert fontosabb az, hogy személyesen találkozzak a barátaimmal.

– Az amerikai utazásod előtt pár nappal szereztél diplomát Kommunikáció- és médiatudomány alapszakon, most pedig már a mesterszakra jársz. Milyen terveid vannak a tanulmányaid terén?

– Szeretném elvégezni a mestert és sok szakmai tapasztalatot szerezni a következő időszakban. Minél többet akarok hibázni, hogy abból tanuljak miként lehet ezeket kezelni és felfogni. Azt szeretném üzenni mindenkinek, hogy az ember merjen utazni és vállalja, ami körülötte van. Az élet arról szól, hogy a jó és a rossz dolgok, amik körülöttünk vannak, azokat hogyan fogjuk fel és mennyire vagyunk felkészültek. Az utazásnak is az a legnagyobb üzenete, hogy legyél mindenre felkészülve, arra is, hogy nem úgy alakul ahogy eltervezted.

Mátó Gábor

Fotó: Bánszki Krisztián