nemzetkozi_lehetosegek

Nemzetközi lehetőségek a Szegedi Tudományegyetemen

A QS (Quacquarelli Symonds) rangsor alapján Magyarország legjobb egyeteme az SZTE, ezzel a világ egyetemeinek felső 5%-ban vagyunk.

A nemzetköziesítést már az 1930-as évek elején megkezdtük, diákjaink a Klebelsberg alapította ösztöndíjprogramok keretében bejárták Európát, Szegeden pedig neves külföldi és külföldről hazahívott professzorok oktattak, mint például a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert, egyetemünk korábbi rektora.

Napjainkra több mint 160 külföldi felsőoktatási intézménnyel van együttműködési megállapodásunk. Az idegen nyelvű képzéseink 1985-ben indultak. Több mint 70 képzésünk érhető el idegen nyelven, többségében angolul, de kínálunk francia és német nyelvű képzéseket is. Multikulturális egyetemként diákjaink több mint 20%-a külföldi.

nemzetkozi_lehetosegek1 nemzetkozi_lehetosegek2

1998 óta veszünk részt az európai hallgatói mobilitási programban (Erasmus), 12 karunk hallgatói 36 ország 556 európai partneregyetemén tanulhatnak. Évente mintegy 500 diák tölt ösztöndíjjal fél évet szakterületének megfelelő részképzésen valamely európai egyetemen, és csaknem ugyanennyi külföldi diákot fogadunk intézményünkben.

Több mint 100 magasan jegyzett Európán kívüli egyetemmel van kétoldalú megállapodásunk diákcsere-és ösztöndíj-programokról. Az SGroup nemzetközi egyetemi innovációs hálózat egyedüli magyar tagjaként évente 70-80 diákunk vesz részt Európán kívüli mobilitási programokban, észak-és dél- amerikai, japán, kínai és ausztrál egyetemek hallgatóival együtt.

A csak az SZTE-n elérhető lehetőségeken belül az alábbiakat emeljük ki:

- a EUGLOH egyetemi szövetséget, amelyben 9 európai egyetem csaknem 300 ezer hallgatója vesz részt. Féléves vagy rövidebb, kurzus-jellegű jelenléti és online programokra jelentkezhetnek a hallgatók, akik francia, német, norvég, portugál, spanyol, svéd és szerb oktatók és egyetemisták társaságában fejlődhetnek. A szerzett kreditek a tanulmányaikba is beszámíthatók. A program célja, hogy a tag-egyetemek minél több közös képzést indítsanak és néhány éven belül akár közös diplomákat adhassanak ki.

- a világ legnagyobb oktatási platformját, a Courserát, melynek fizetős, és különböző kurzusokon igazolásokat, diplomákat kiadó oktatásaihoz egyetemünk minden hallgatója ingyen férhet hozzá! Az itt teljesített kurzusok is beszámítanak az egyetemi tanulmányokba – így például a Google és az IBM tanfolyamai vagy a Stanford és a Yale kurzusai.

A Szegedi Tudományegyetem valamint annak fenntartója, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány a fenti programokat, ösztöndíjakat minden körülmények között finanszírozza a jövőben is, akár saját forrásaiból, mivel hallgatóink nemzetközi tapasztalatszerzésének elősegítése küldetésünk kiemelt része!

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Marx_Eva_felveteliMarx Éva - BTK, magyar

Elsőéves hallgatóként nincs még sok tapasztalatom, de azt már ennyi idő után is elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az egyetemmel. A közvetlen tanárok, szakmai felkészültségük, a gazdag könyvtári állomány, a színes kulturális programok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a végzéskor ne csak elismert diplomát kapjak, hanem az egyetemi éveket hasznosan is töltsem.



Szucs_ViktorSzűcs Viktor - ÁOK, általános orvos

Azért jöttem Szegedre, mert szeretem a kisvárosias, barátságos egyetemeket, Budapest pedig nem ilyen. Szeretnék az embereken segíteni, érdekel ez a tudományág, a kutatások is nagyon érdekesek. Kedvesek a felsőbb évesek, a kari élet nagyon sokszínű. Mindenki jöjjön az SZTE ÁOK-ra!



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *