SZTE Info

Desktop30

Az SZTE elsőéves hallgatója nyerte idén a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt

A magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd jelentőségére hívja fel a figyelmet a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny. A szövegmondó verseny 2021. évi döntője után a képzeletbeli dobogó legfelső fokára Gál Erzsébet, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar elsőéves, angol-földrajz tanár szakos hallgatója állhatott.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A koronavírus-járványra való tekintettel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a virtuális térben szervezte meg a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny 2021. évi felsőoktatási fordulóját. A döntőben, a szabadon választott és a kötelező szövegek értő előadása után, tizenegy versenyző kapott Kazinczy-érmet. A verseny győztese Gál Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, angol-földrajz tanár szakos hallgatója lett.

 

– Már gimnazista koromban rendszeresen részt vettem a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyen. Ám azokban az években mindig csak a megyei fordulóig jutottam. 2019-ben, amikor végzős lettem, a koronavírus-járvány miatt a megmérettetés elmaradt. Viszont kaptam egy értesítést, hogy a verseny a felsőoktatásban tanulókra is kiterjed. Így idén, immár a Szegedi Tudományegyetem elsőéves hallgatójaként, örömmel éltem a lehetőséggel. A kari fordulón, a szakmai zsűri szerint, én bizonyultam a legjobbnak, ezért képviselhettem az egyetemet a versenyen. A felkészülésben Dr. habil. Békési Imréné dr. Fejes Katalin segített, aki több szabadon választható szöveget is ajánlott nekem - árulta el a SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatója.


A Szegedi Tudományegyetem elsőéves hallgatója, Tóth Erzsébet „Ki viszi át?”, Nagy László versére épülő szövegét választotta, amit felkészítő tanára állított össze.

 

– A pandémia miatt az idén online rendezték meg a versenyt, ezért a szabadon választott szövegeket előzetesen videóra kellett venni és úgy elküldeni a szervezőknek, akik továbbították azt a zsűrinek. A megmérettetés első szakaszában a zsűri előbb ezeket elemezte, majd áttért a kötelező szövegek meghallgatására – mesélte a Kazinczy-érmes hallgató, aki pénzjutalomban is részesült.

 

A Kazincy-díj alapítója, Péchy Blanka színésznő, a világi és egyházi felsőfokú intézményekre is kiterjesztette alapítványát. Az országos döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények és a jogtudományi karok azon hallgatói vehettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak. A szövegmondó verseny ráirányítja a figyelmet a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd jelentőségére.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2021. április 19.

Nyito_NE_Janaky

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.