Bezár

Hírarchívum

Desktop19-001

Kínai vakcinával oltották be az SZTE orvosait

Kínai vakcinával oltották be az SZTE orvosait

2021. február 25.
3 perc

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ oltópontján több, korábban COVID-fertőzésen átesett orvos, illetve az egyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója is felvette a kínai Sinopharm-vakcinát. Az oltóanyagból kedden 12.400 adag érkezett a megyébe, amellyel még ezen a héten folytatják a lakosság beoltását.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Csongrád-Csanád megyébe február 23-án 12.400 adag kínai Sinopharm-vakcina érkezett, amelyet a háziorvosoknak osztanak szét.


IMG_9853


Dr. Juhász Tünde, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja tájékoztatása szerint a megyében minden eddiginél több, közel 18 ezer adag oltóanyag áll rendelkezésre, amit még ezen a héten szeretnének felhasználni – A Sinopharm vakcinán kívül még 190 ampulla AstraZeneca típusú oltóanyagunk van. Ez utóbbival a 225 háziorvosi praxisból 190-ben már tudnak oltani. Ezen kívül a klinikai oltópontokon javában zajlik a második körös Pfizer-BioNTech vakcinával történő oltás – hangsúlyozta a kormánymegbízott.


IMG_9812


Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) oltópontján február 24-én több, korábban már koronavírus fertőzésen átesett orvos, valamint az egyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója is megkapta a kínai Sinopharm-vakcinát Prof. Dr. Lengyel Csabától, a SZAKK elnökétől. Dr. Pető Zoltán egyetemi docens, az SZTE SBÖO, valamint a Járványügyi Ellátó Központ vezetője három hónappal ezelőtt esett át a fertőzésen. – Nagyon örülök, hogy végre megkaphattam a védőoltást. Nekünk egészségügyi dolgozóknak a lakossághoz képest is jóval nagyobb a felelősségünk, hogy beoltassuk magunkat. Nem engedhetjük meg, hogy valaki azért essen ki a munkából, mert a betegség kialakulását megelőző vakcinát nem vette fel – fogalmazott az osztályvezető. Dr. Pető Zoltán a kínai vakcinával kapcsolatban elmondta, hogy ez egy úgynevezett inaktivált, elölt víruson alapuló oltóanyag, és erős védettséget ad. Ugyanolyan elven működik, mint a már jól ismert influenza vagy a gyermekbénulás elleni vakcinák, bízhatunk benne. – Mivel a COVID-fertőzés oltással megelőzhető betegség, ezért a korábbi életünket csak akkor kaphatjuk vissza, ha a lakosság minél nagyobb arányban beoltatja magát.


IMG_9795


2020. szeptemberében esett át a fertőzésen dr. Dömötör Máté, a Szegedi Tudományegyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója, a Koronavírus Ügyi Operatív Bizottság tagja. Megfogalmazása szerint nemcsak azért vette fel most a kínai vakcinát, mert az eltelt hónapok óta csökkent szervezetében az ellenanyagszint, hanem mert 2012-ben nyílt mellkasos szívműtétet végeztek el rajta. Emiatt pedig a kiemelt rizikócsoportba tartozna, ha esetlegesen újból elkapná a koronavírus-fertőzést, és szövődmények alakulhatnának ki nála. A főigazgató kiemelte, hogy mivel gyermekkorában és fiatalkorában is a hagyományos technikákkal készült vakcinákat kapta meg, ezért megbízik bennük. Ilyen a kínai Sinopharm-vakcina is, ezért javasolja, hogy akinek az egészségi állapota megengedi, vegye fel az oltóanyagot.


IMG_9818


Dr. Drexler Donát, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosigazgatója is átesett a koronavírus-fertőzésen, ezért vehette csak most fel az oltóanyagot. – Nem szabad megijedni a vakcina esetleges mellékhatásaitól. Az immunrendszer működésének hatását érezheti ilyenkor az oltakozó. Esetlegesen előfordulhat hőemelkedés, kis izomfájdalom, de ez teljesen normális. Mindez azt jelzi, hogy a szervezetünk dolgozik – hangsúlyozta az orvosigazgató.

 

SZTEinfo

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek