A vándorló versmondó: Tóth Péter Lóránt

– A Radnóti, a Latinovits, a Dudás Kálmán, a Csengery Dénes és a József Attila szavalóversenyt is megnyerte 2009 és 2013 között. Mert Tóth Péter Lóránt minden versmondó versenyt megnyer, amin elindul?

– Nem. A fenti időszakban több olyan versenyen is indultam, ahol különdíjat kaptam „csupán”, vagy egyáltalán el sem értem helyezést. Én tulajdonképpen felnőtt fejjel, 2009-ben indultam újra a versmondó versenyeken. És a kezdeti kisebb-nagyobb sikerek után 2010 ősze és 2013 tavasza között hét országos versmondó versenyen lettem első díjas. Így kerültem vissza a verselők közösségébe. Diákkoromban ugyanis gyakran szavaltam, de később, a kosárlabda „őrületem” idején és a „Miklósi Kékrókák” csapatbeli időszakomban csak a saját szórakoztatásomra mondtam verset: például megzenésített József Attilát üvöltöttem, „Hobó-módra”. Ez is oka lehet annak, hogy egy József Attila-összeállítással tértem vissza a verselők közösségébe. A versenyek győztesének lenni szép, de gyorsan tova tűnő pillanat. A díjak, azt gondolom, leginkább felelősséggel járnak. Vallom, amit Földes László Hobó mondott egykor: „a múlt sikere nem igazol semmit”. Hiszen akkor, amikor kiállok például a Waldorf-iskola diákjai elé, vagy a 112 éve született költő, József Attila szoboránál a 112 perces ünnepi közös versmondáshoz, aztán pedig a szegedi Katolikus Házban tartandó „Vasútállomás” című pódiumműsoromhoz, senkit nem érdekel, hogy Tóth Péter Lórántnak mennyi díja van. A közönséget csak az érdekli, hogy ott és akkor mit lát, mit hall tőlem. A versmondás a pillanat művészete. Ilyenkor csak a pillanat számít, a múlt nem.

– Mi a titka a szavalóversenyeken aratható sikernek?

– A jó versválasztás a legfontosabb elem. Olyan szöveget kell választani, ami a szavalóról szól. Én magam olyan verseket választok, amelyeken keresztül én magam is szeretnék mondani valamit az életemről, a világról, az emberekről, az érzéseimről. Diákok versenyein zsűrizve szerzett tapasztalatom, hogy az eredeti versértelmezés feltételének számító nyitottság és önbizalom is kell a jó szavalathoz. Rendhagyó irodalom órán szoktam meglepni a gyerekeket azzal, hogy – Jordán Tamásnak a youtube-ról is elérhető megoldása nyomán – József Attila: Tiszta szívvel című költeményét háromféle, a Kedves Jocót két teljesen különböző módon is előadom. Mert az ésszerű értelmezés határain belül mozogva többféleképpen is megszólaltatható a vers. Szerintem a verseknek szinte saját gondolatként kell megszólalniuk, hitelesen és – jó értelemben véve – egyszerűen.
 

– Vándorló versmondóként járja az országot és a határon túli, magyarok lakta vidékeket. Mesterség, szakma a versmondás?

– Számomra hivatás. Ez a második olyan tanév, amikor csakis a versmondásnak élek, lezártam azt a 12 éves szakaszt, amikor tanárként álltam a katedrán, vagy éppen testnevelőként foglalkoztam a diákokkal. Az elmúlt kettő tanévben pályázatok segítségével nyakamba vettem a Kárpát-medencét, hogy olyan helyekre is eljuttathassam a magyar irodalom legszebb verseit, ahová a madár se jár. Szerencsére egyre több meghívást kapok Magyarországról is. Én korábban nem jártam dráma szakkörökbe vagy önképző körökbe, és nincs színész végzettségem se. De természetesen több olyan szakember barátom van, akik segítenek egy-egy vers értelmezésében, az előadások megszerkesztésében és színpadra állításában.

– A vers utazás az „ismeretlen Kárpát-medencébe” – írta a rímes szövegekről. Honnan indul és hova tart ezen az utazáson az a versmondó, aki a március 1-jétől húsvét hétfőig tartó időszak 40 napja alatt több mint 50 előadást tart 6 országban?

– Soha nem volt fontosabb, mint mai, széteső világunkban, hogy az emberek lelkében azt a jót, amit a Jóisten oda tett, megmozdítsuk. Ha az ember a versolvasást – a festészethez, a fotózáshoz, a néptánchoz vagy az énekléshez hasonló módon – belecseppenti a hétköznapokba, akkor egészségesebb életet tud élni. A versmondással én azt a meggyőződésemet akarom közölni, hogy az ember jónak született, így egy-egy találó verssel minden emberről lehántható az a páncél, amit a körülöttünk lévő vad világ elleni védekezésül növesztett a lelke köré. Eddig 160 magyar iskolában több mint 300 előadással jártam. A személyes terveim között pedig az szerepel, hogy 40 éves koromra, 2020-ra bejárjam az összes határon túli magyar nyelven oktató intézményt. Ki szeretném próbálni magam egy egyszemélyes monodrámában is. Ehhez talán az első lépcső a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház rendezője, Káló Béla segítségével Arany János: Nagyidai cigányok című hőskölteménye lesz. 2017 őszére tervezzük a bemutatót.

– Miért nevezte „hungarikumnak” a versmondást?

– Mert a versmondás és az egész Kárpát-medencét behálózó magyar anyanyelvű versmondó versenyek egyfajta mozgalomként kötik össze a magyarokat. Több tízezren mondanak – szervezett keretek között is – verset: óvódás kortól kezdve egészen a szépkorúakig. Magyarországon a legidősebb aktív versmondó, aki a mai napig jár versmondó versenyekre, a 92 esztendős Jobák Márta néni. Hihetetlen erő és hitelesség van mai napig a versmondásában. Kanadában és Horvátországban, a diaszpórában tapasztaltam: a gyerekek egymás közt az adott állam hivatalos nyelvén beszéltek, de kinyíltak a költők sorait hallgatva. A magyarságát őrzi, aki verset mond. A versmondó műhelyek tekintetében a Vajdaságban van a legaktívabb és legtermékenyebb mag. Utazásaim során újra és újra igazolódik számomra Széchenyi István szállóigévé lett mondatának igazságtartalma: „Nyelvében él a nemzet”.

– „Tóth Péter magából fakadó ősereje őshangon szólal meg” – írta Odorics Ferenc, az SZTE professzora; míg Hajvert Ákos azt mondta ki Önről, hogy „Amikor verset mond, harmóniát teremt”. Maga az előadóművész hogyan jellemzi a Tóth Péter-féle stílust?

– Latinovits volt versmondás a forradalmára. Egyszeri, megismételhetetlen, utánozhatatlan. Később Hobó, Jordán Tamás…, mind-mind másolhatatlan.
Nem tudom jellemezni a stílusomat, nem is hiszem, hogy van „Tóth Péter-féle stílus”. Én egyébként is csak annyit szeretnék, hogy verssel mondjam el, amit közölni akarok az emberekkel…

– „… Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek…” – Karinthy-módra?

– Igen, ez, Karinthy Frigyes Előszó című verse valóban az egyik kedvencem. A „Nem mondhatom el” – ismerős versek című programom a vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnökével, Hajver Ákossal együtt állítottam össze. A kunszentmiklósi volt magyar tanárommal, Bődi Szabolccsal hoztuk össze a Radnóti versszínházi műsoromat, amelynek a címe – a Negyedik ecloga záró gondolata –: „… az égre írj, ha minden összetört!” A VASÚTÁLLOMÁS bemutatóinak száma már háromszáz fölött jár. Ez egy pódiumműsor, amelynek van egy rendhagyó irodalom óra változata is. A különbséget az adja, hogy a diákok előtt sztorikat is mesélek József Attiláról, például a gyerekkoráról, hogy így is hidat építsek a mai gyerekekig. Minden pódiumestemen, mintegy várakozás közben – József Attila esetében egy képzeletbeli vasútállomáson – a költő „kihangosított” gondolatait adom közre.

– Mit tesz hozzá a vershez a hely? A „genius loci” mennyire hat a versmondóra?

– A Születésnapomra című József Attila-verset elmondani 2017. április 11-én, a szegedi Dugonics téri József Attila-szobornál, nagyon nagy megtiszteltetés számomra… Egyébként is Szegeden, az egyetemen, ahol egykor József Attila tanult, a költő sorait szavalva nagyon, de nagyon szerénynek kell lennie minden versmondónak. A hely szelleme itt minden versmondót arra int, hogy a költő és gondolata van előtérben, nem pedig a versét elmondó ember. Szeretem a klasszikus költőket. Számomra a „kortárs” Juhász Ferenccel és Kányádi Sándorral ér véget. A klasszikusok szövegei valóban időállóak, mégis újszerűek. A jó versben nincs maszlag, „mellébeszélés”. Egyszerűen, önmagában mond a legtöbbet.

– „A versmondás az én személyes igazolásom” – írta bemutatkozásképpen. Melyik költemény fejti meg Tóth Péter Lórántot?

– Higgye el: minden kérdésünkre válaszol egy vers. Ezért nevezem térképnek vagy iránytűnek is a verset. Most épp Radnóti sorai visszhangoznak bennem: „Tudom, hogy semmi sincsen jól úgy, ahogy van. De harcolok, hogy jól legyen minden. És a harc lombját egyszer majd megsüti a napfény. Ebben hiszek…”

Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna

A XIV. Egyetemi Tavasz Vers délben programján, 2017. április 11-én Tóth Péter Lóránt szavalta József Attila: Születésnapomra című versét és részleteket mondott a Curriculum Vitae-ből. A programon készült videofelvétel megtekinthető a Szegedi Egyetem Magazin Multimédia rovatában, itt.