A Szegedi Tudományegyetem meghívja Önt a „Szív- és vázizom-kutatások az alkalmazkodás, regeneráció és teljesítőképesség javítása érdekében (MYOTeam) című GINOP 2.3.2-15-2016-00040 azonosító számú projekt nyitórendezvényére.
A Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciumi pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programok (GINOP) Stratégiai K+F műhelyek kiválósága című (GINOP-2.3.2-15) pályázati felhívásra. A pályázat eredményeképpen a konzorcium az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott 999 932 000 Ft forint összegű támogatást nyert el. A projekt 2016. december 22-én indult és 2020. december 21-én zárul. A pályázat célja, hogy a hazai váz- és szívizomkutatások terén eddig is sikeresen működő három intézmény fokozott együttműködése, megújított technikai és személyi feltételei révén megőrizze, illetve tovább növelje nemzetközi versenyképességét. A projekt szakmai vezetője Prof. Dr. Dux László.
A projekt nyitórendezvényét 2017. március 7-én, kedden 10:30 órától 14:00 óráig a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága Székházának I. emeleti előadótermében tartják. (6720 Szeged, Somogyi u. 7.)
A sajtó kérdéseire Prof. Dr. Dux László, a projekt szakmai vezetője válaszol ebédszünetben, és/vagy az előadások előtt.
A nyitó rendezvény teljes programja itt elérhető.