A Szegedi Tudományegyetem
Gazdaságtudományi Kara
tisztelettel meghívja Önt a
Prezilimpia prezentációs tehetségkutatóra.
Időpontja: 2023. május 10. (szerda) 11:00 óra
Helyszíne: Szent-Györgyi Albert Agóra,
(Szeged, Kálvária sgt. 23. Informatórium)
A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, az SZTE Junior Akadémia és a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klub a Phillip Morris Magyarország közreműködésével 2023-ban is megrendezte az SZTE Prezilimpiát. Idén a tudatos fogyasztás, az ártalomcsökkentés és a fenntarthatóság témájában kellett a hallgatóknak egy prezentációt megalkotniuk, amelyben szórakoztatóan és tartalmasan ismertetik a problémát és a hozzá kapcsolódó javaslataikat. Az alapítók célja, egy olyan versenysorozat létrehozása volt, ahol a hallgatók megmutathatják tehetségüket, és hozzáértő mentorok segítségével, további támogatást és segítséget kapnak a fejlődésben. A Prezilimpia egy több éve zajló egyedülálló kezdeményezés, ahol különböző egyetemek hallgatói mérik össze tudásukat, sőt, ma már Prezilimpia Junior néven minden tavasszal a középiskolások számára is zajlik hasonló megmérettetés. Az egyetemista verseny döntőjébe idén 10 versenyző jutott, három egyetemről (SZTE, ELTE, METU). Az előadások magyar vagy angol nyelven hangzanak el, és maximum 8 perc hosszúak lehetnek.
Program:
10.00 - Érkezés és technikai próba
11.00 - Megnyitó
11.15 - A versenyzők prezentációi
13.00 - Ebéd
13.30 - Karaoke
14.00 – Eredményhirdetés
14.15 - Sajtóinterjúk, fotózások
A szünetekben és az eredményhirdetés után interjú készíthető a verseny szervezőivel és résztvevőivel.