A Tanítsunk Magyarországért Alapítvány,
a Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Junior Akadémia
tisztelettel meghívja Önt a
Tanítsunk Magyarországért program buszátadó ünnepségére.
Időpont: 2023. november 14. (kedd) 12:00 óra
Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Ady tér 10.)
Az eseményről:
A Tanítsunk Magyarországért! országos program szakmai központja, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány hét kisbuszt adományoz a Szegedi Tudományegyetemnek a mentorálási munka segítése érdekében.
Az ünnepélyes átadón az Alapítvány képviseletében jelen lesz dr. György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos; illetve a Szegedi Tudományegyetem részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor. A mentorálásban résztvevő 18 általános iskolát az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor és Rákóczitelepi Tagintézménye képviseli a rendezvényen.
Az SZTE hatodik féléve, 2021 óta az ország egyetemei közül az egyik legnagyobb hallgatói létszámmal vesz részt az országos programban. Ezalatt 450 mentor több mint 1200 általános iskolást mentorált a régió kistelepülésein, sok hallgató több féléven keresztül segítette mentoráltjai pályaválasztását és élményszerzését. A program sikerét a gyerekek mellett a szülők és a pedagógusok visszajelzései is igazolják.
Program:
10:00-11:00 – dr. György László előadása a TM program mentorainak. (JATIK, nagyelőadó, I. emelet)
11:00-11:30 – Beszélgetés mentorokkal (JATIK, nagyelőadó, I. emelet)
11:30 -11:50 – Interjúlehetőség dr. György Lászóval (JATIK, kiállító tér)
12:00: Buszátadó ünnepség a JATIK épülete előtt
Az eseményen minden programpont sajtónyilvános, tisztelettel várjuk a sajtó képviselőit.