A Szegedi Tudományegyetem
tisztelettel meghívja Önt
Nánay István: Nyitott színház
Paálisti és a Szegedi Egyetemi Színpad című
könyv bemutatójára.
Időpontja: 2023. október 21. (szombat) 15:00 óra
Helyszíne: JATE Klub
(Szeged, Dugonics tér 13.)
Nánay István Selinunte Kiadónál megjelent könyve a 60-as évek elejétől a 70-es évek végéig tekinti át Paál István, illetve a Szegedi Egyetemi Színpad történetét – kiemelve azt a bő fél évtizednyi időszakot, amikor Szegeden olyan színháztörténeti jelentőségű előadások születtek, mint például az Örök Elektra, a Stációk, a Petőfi-rock vagy a Kőműves Kelemen. Paál István és társulata az akkori mainstreammel szemben egy „forradalmi avantgárd” színházi formációt hozott létre. Olyan „nyitott színházat”, amelyben a magyar színi hagyományokat ötvözte Jerzy Grotowski szent és szegény színházi koncepciójával meg az amerikai és a nyugat-európai politikai színház szemléletével.
A szerzőt Kiss Gabriella színháztörténész kérdezi. A társulat egykori tagjaival beszélget Paál István és a Színpad örökségéről Sándor L. István, a Selinunte Kiadó vezetője.