Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Óriási előrelépés az innovációban: az SZTE új 3D Központja az egyénre szabott gyógyítást segíti
Óriási előrelépés az innovációban: az SZTE új 3D Központja az egyénre szabott gyógyítást segíti
2021. március 19.
3 perc
A betegekre szabott egyéni gyógyítást, élettudományi kutatásokat, hozzájuk kapcsolódó oktatást, orvosképzést és innovációt támogat a Szegedi Tudományegyetem most lezárult 3D Központjának projektje. A háromdimenziós térbeli nyomtatás nemcsak műtétek pontos megtervezésére és implantátumok kinyomtatására ad lehetőséget: egyedi szerveket és biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, koponya vagy állcsont pótlást, illetve ízületi porcfelszínt is tudnak vele „építeni” az orvosok és a kutatók.
Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gazdasági Hivatalának épületében kialakított új központ már jelenleg is számos orvosi és ipari együttműködéshez, valamint több hazai pályázathoz biztosít hátteret. A 3D Központ március 19-i projektzáró rendezvényén Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja úgy fogalmazott: „A 3D Központ megvalósítása mérföldkő a Szegedi Tudományegyetem életében. A 3D nyomtatás technológiájának robbanásszerű fejlődésével ugyanis olyan új dimenziók nyílnak meg az orvostudomány és a betegellátás előtt, amelyekre korábban nem volt példa.”
A projekt célja egy olyan egyedülálló, komplex 3D nyomtatási technológiát alkalmazó kutatói bázis infrastrukturális hátterének létrehozása volt, amelyben fém, polimer és biológiai struktúrákat, valamint orvostechnikai eszközöket alakítanak ki, jellemzőiket vizsgálják és fejlesztik. A jövőben ezáltal válhat valóra, hogy egy fül-orr-gégész, száj-, ortopéd-, szív- vagy idegsebész 3D nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezzen meg egy műtétet, vagy a beteg egyéni paraméterei alapján kinyomtatott implantátumot helyezzen el annak szervezetében. A háromdimenziós térbeli nyomtatással egyedi szerveket és biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, koponya vagy állcsont pótlást, illetőleg ízületi porcfelszínt is meg tudnak alkotni.
Az SZTE új központjának eszközparkjában jelenleg három nagyértékű, professzionális 3D nyomtató (egy fémnyomtató, és két műanyag nyomtató), illetőleg öt asztali nyomtató található. Emellett számos, a 3D nyomtatás, valamint az orvosi döntés folyamatát (például sebészi, fogászati vagy onkoterápiás beavatkozás tervezése), támogató kiegészítő eszközöket szereztek be. Többek között 3D szkennereket, egy 3D optikai mikroszkópot, egy asztali elektrodinamikus tesztert, valamint 3D tervező és vezérlő munkaállomásokat. Továbbá a Fogorvostudományi Karra egy hordozható szájüregi 3D szkenner, illetve az SZTE TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékre egy Tandem LA/LIBS spektrométer került.
A 3D Központ projektzáró rendezvényén Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója hatalmas előrelépésnek nevezte az új központ kialakítását. Úgy fogalmazott, hogy gyakorló orvosként mindennap tapasztalja az orvostudomány és az
azt támogató orvostechnológiai fejlődés jelentőségét és hatását a betegellátás színvonalára.
- A Szegedi Tudományegyetem oktatási, kutatási, gyógyítási, valamint ipari kapcsolatokra vonatkozó missziójával összhangban valósította meg a 3D Központot” – emelte ki Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Elmondta, hogy nagyon büszke kollégái áldozatos munkájára, kimagasló teljesítményére. „A mai napon ismét bebizonyítjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem élen jár minden olyan innovációban, amely új távlatokat képes nyitni oktatóink, kutatóink és hallgatóink előtt – tette hozzá Dr. Fendler Judit.
Az SZTE a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal partnerségben a GINOP-2.3.3-15-2016-00040 számú, „Egyénre szabott orvoslás élettudományi struktúrák 3D nyomtatása révén” című pályázatában több mint 615 millió forintos európai uniós támogatással valósította meg új digitális medicina fejlesztését.
A projekt jelentőségével kapcsolatban Dr. Bari Ferenc, a GINOP-projekt szakmai vezetője, az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet professzora kifejtette, hogy a 3D központ egyidejűleg hatalmas lehetőséget kínál és felelősséget követel az SZTE oktatási, kutatási és betegellátó tevékenysége sok szegmensében. Olyan technológiáról van szó, amely integrálja számos tudományág (például az anyagtudomány, a biológia, az informatika, az orvostudomány) legújabb eredményeit. Az elmúlt évek során kialakult egy multidiszciplináris, a kari struktúrákon túlmutató szakértői csoport, amely biztosítékot teremt a magas színvonalú oktatási és kutatási munka végzésére, és segíti az új eredmények minél gyorsabb hasznosítását a betegellátásban is.
Az eseményen Dr. Geretovszky Zsolt, a projekt szakmai koordinátora beszélt a jövőbeli tervekről és körbe vezette a résztvevőket a 3D Központban.
A 3D nyomtatókról készült videónk az alábbi linken elérhető: