Bezár

Sajtóarchívum

Nagy_A_nyito

Nemzetközi siker a migrén kutatásában

Nemzetközi siker a migrén kutatásában

2021. március 04.
2 perc

Új aspektusba helyezheti a migrént az a közlemény, amelyet a Szegedi Tudományegyetem kutatói, Dr. habil Nagy Attila vezetésével publikáltak a fejfájáskutatás vezető folyóiratában. A tanulmány egyik ábrája a Cephalalgia címoldalára került.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dr. Nagy Attila és munkatársai a kutatás során a migrénben szenvedő felnőtt és gyermek betegek vizuálisan irányított, asszociatív tanulási képességeit vizsgálták.

A most megjelent tanulmány fő újdonsága és eredménye, hogy a felnőtt migrénes betegek esetében tapasztalható vizuálisan irányított kognitív tanulási funkciók romlása még nem jelenik meg a gyermek migrénes betegek esetében. Ez új aspektusba helyezheti a migrént, mint betegséget, ugyanis eredményeik szerint a kognitív funkciók romlása nem a betegség szerves, velejáró következménye, hanem, mint ahogy a kutatócsoport vezetője, a közlemény levelező szerzője, Dr. Nagy Attila gondolja, a betegség előrehaladtával fejlődhet ki.

 

Nagyszerű érzés volt címlapra kerülni – kezdte Dr. habil Nagy Attila. - Dr. Braunitzer Gáborral, 15 évvel ezelőtt kezdtük el a migrén kutatását. Ő szintén döntő szerepet játszik a tanulmány létrejöttében. Eddigi tudományos kutatói munkásságom eredményeképp, mintegy 50 eredeti, angol nyelvű tudományos munkában szerepel a nevem, de ez az első eset, hogy a címlapra került a közleményünk egyik ábrája. Amikor a fejfájáskutatás vezető folyóirata, a Cephalalgia megkeresett, hogy a mi közleményünk egyik ábráját választották a lap 2021 februári szám címlapjára, egy kicsit meg voltam lepődve, de nagy megtiszteltetésnek éreztem és érzem máig is, hogy ez így alakult – zárta gondolatait a kutatást vezető tudós.

A vizsgálat teljes egészében a SZTE ÁOK Élettani Intézet Szenzomotoros Kutató Laboratóriumában zajlott. A felnőtt migrénes betegeket a Prof. Dr. Bihari Katalin vezetése alatt álló, Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórházának Neurológiai és Stroke Osztálya biztosította. A gyermek migrénes betegek Dr. Kóbor Jenő főorvos Úr közreműködésével érkeztek az SZTE Gyermekgyógyászati Klinikájáról.

 

A vizsgálat az SZTE ÁOK Kari Kutatási Alap Szent-Györgyi Albert Pályázat támogatásával valósult meg. Résztvevő kutatók: Dr. Pertich Ákos, Nyujtó Diána, Dr. Nagy Attila, Balikó Viktória, Dr. Giricz Zsófia, Dr. Eördegh Gabriella, Dr. Puszta András, Dr. Bodosi Balázs.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek