Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóközlemény - A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Both Ödön Tanulmányi Emlékverseny hirdet középiskolásoknak

Sajtóközlemény - A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Both Ödön Tanulmányi Emlékverseny hirdet középiskolásoknak

2020. szeptember 17.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Both Ödön Emlékversenyt hirdet középiskolai tanulóknak. A közjogtörténeti alapismereti tesztből és a Pecha Kucha prezentációs módszeren alapuló szóbeli előadásból álló versenyre 2020. november 30-ig várják a 11. és 12. osztályos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a jog- és politikatörténet, valamint a közügyek és a jogrendszerek, illetőleg a jogi és államtudományi stúdiumok iránt érdeklődő középiskolás tanulók számára – a Kar egykori kiváló jogtörténész oktatóegyéniségének nevét viselő – Both Ödön Emlékversenyt hirdet, amely egyedülálló lehetőséget nyújt a jelentkezők számára, hogy már az egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt elmélyíthessék jogtörténeti ismereteiket és szélesíthessék jogi gondolkodásukat.

 

A tanulmányi versenyre 11. és 12. osztályos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését várják az ország valamennyi középiskolájából, a jelentkezési határidő: 2020. november 30-a. A 2021. január 15-én megrendezésre kerülő versenyen legalább 6, legfeljebb 12 csapat vehet részt, kiválasztásuk a jelentkezési űrlapok visszaküldésének időbeli sorrendje alapján történik.

 

A versenyen a csapatoknak először egy elektronikus felületen (ún. CooSpace rendszeren) kell a dualizmuskori Magyarország közjogtörténetére vonatkozó, változatos típusú kérdésekből álló közismereti tesztet megoldaniuk, majd egy előre meghatározott témából, az ún. Pecha Kucha prezentációs módszeren alapuló szóbeli előadást kell tartaniuk.

 

A versenyen az első három helyezést elérő csapat összesen 600.000 forint értékű díjazásban részesülhet. A további részleteket tartalmazó jelentkezési felhívás itt tekinthető meg.

 

További információ kérhető Prof. Dr. Görög Mártától, az SZTE ÁJTK dékánjától a gorogm@juris.u-szeged.hu címen.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek