Bezár

Sajtóarchívum

Sajtómeghívó - Muzsikás együttes rendhagyó énekóráira

Sajtómeghívó - Muzsikás együttes rendhagyó énekóráira

2019. november 27.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a Muzsikás együttes rendhagyó órájára az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolába 2019. november 29-én, pénteken 9:20 órai kezdettel. Helyszín: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, díszterem (Szeged, Szentháromság u. 2.)

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Muzsikás együttes 2004 óta tart ingyenes, rendhagyó énekórákat az iskolákban. Kezdetben csak a fővárosi intézményekbe jártak, ám amióta a MOL vállalatcsoport is támogatja akciójukat, azóta országossá bővítették a programsorozatot.

 

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola egy évvel ezelőtt jelentkezett a zenekar honlapján, 2019. november 29-én láthatja vendégül a Muzsikás együttest.

 

„A program úgy indult, hogy a világ számos országába elvittük már a magyar népzenét, és arra gondoltunk, hogy itthon is nagyobb hangsúlyt fektetünk a népzene megismertetésére. A magyar gyerekeknek lenne erre a legnagyobb szükségük, ezért kezdtünk egy ingyenes koncertsorozatba az iskolákban” – beszélt a kezdetekről Sipos Mihály, a Muzsikás alapító tagja, első hegedűse. Elmondta, hogy ezen alkalmakkor az iskolások megismerkednek olyan hangszerekkel, amiket nem láthatnak minden nap. Emellett a korosztályuknak megfelelően mesélnek is nekik a népzenéről.

 

A Muzsikás együttes 2019. november 29-én 9 óra 20 perctől, két turnusban, a középiskolásoknak az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola dísztermében, 11 órától, ugyancsak két turnusban, az általános iskolásoknak tart rendhagyó énekórát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek