Hatodik alkalommal rendezi meg középiskolások számára a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A kémia, biológia és fizika tantárgyból, valamint Szent-Györgyi munkásságáról és életéről szóló rangos tanulmányi vetélkedővel az egyetem egykori rektora előtt tiszteleg, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektet. A verseny európai uniós támogatásból valósul meg. A fő támogatóknak – Szegedi Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Cambridge-Szeged Societynek – köszönhetően az idei fődíj: a három győztes diák és felkészítő tanára Szeged testvérvárosába utazik tanulmányútra.
A Szegedi Tudományegyetem 2017. december 7–9. között rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyre magyarországi és határon túli iskolák diákjai érkeznek felkészítő tanáraikkal. Csaknem 250-en vesznek részt a háromnapos programsorozaton, amelyet a szegedi egyetem a Szegedi Tudós Akadémiával közösen állított össze. Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre érkező diákok részt vesznek a Szegedi Tudós Akadémia által szervezett, Nobel díjasok – Tehetséges Diákok Találkozója programjain is.
Idén a verseny témája Szent-Györgyi Albert élete és munkássága, valamint a fizikai, kémiai, fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok 2012 és 2016 között, a vetélkedő feladatai elsősorban a kémiai Nobel-díjasokkal kapcsolatosak. A háromfős csapatok számára a biológia, kémia és fizika kérdéssorokat, valamint a Szent-Györgyi életéről, munkásságáról szóló művelődéstörténeti feladatokat a szegedi egyetem elismert oktatói állították össze. A verseny zsűrijének elnöke Prof. Dr. Dux László, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezetője; a zsűri tagjai Prof. Dr. Révész Piroska, az SZTE GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet vezetője, az MTA doktora, valamint Prof. Dr. Wölfling János, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék vezetője. A számítógépes elődöntőt november 7-én, csütörtökön rendezik meg. A pénteki döntőben már csak a legjobb hat csapat versenghet az első helyért, valamint a legjobbaknak járó díjakért. A verseny fő támogatója Szegedi Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Cambridge-Szeged Society, nekik köszönhetően az első helyezett csapat kísérőtanárával együtt tanulmányútra utazik Cambridge-be, ahol szakmai és kulturális programokkal várják őket, többek között ellátogathatnak a város egyetemére is. Mint minden évben a szervező SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság idén is meghirdette a versenyhez kapcsolódó kreatív pályázatot „A mi kedvenc Nobel-díjasunk” címmel kisfilm és képregény kategóriában. Az alkotók közül a legjobbat szintén értékes jutalmakkal díjazzák.
A verseny szponzorainak támogatásával díjazzák az első hat helyezett csapatot, valamint a kreatív kategória győztesét, és a szponzorok támogatásával utazik az első helyezett Szeged testvérvárosába, Cambridge-be. Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, mint az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyét, idén is számos cég találta támogatásra méltónak. A verseny fő támogatója Szegedi Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Cambridge-Szeged Society. Arany fokozatú támogatók: Richter Gedeon Vegyészeti Gyár NyRt., OTP Travel Kft., Diákhitel Zrt., Akadémia Kiadó. Ezüst fokozatú támogató: Sanatmetal Kft. Bronz fokozatú támogatók: Solvo Zrt., Egis Gyógyszertár Zrt., Pick Szeged Zrt.
A verseny szervezése uniós forrásból valósul meg, az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" című pályázatnak köszönhetően.