Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóközlemény - További mentorok jelentkezését várják az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjára

Sajtóközlemény - További mentorok jelentkezését várják az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjára

2016. augusztus 30.
2 perc

Az Alumni Mentorprogram hatodik ciklusára újabb olyan volt SZTE-s szakemberek jelentkezését várják, akik önkéntesként szívesen mentorálnának jelenlegi illetve frissen végzett SZTE-s diákokat. A cégeket és a szakterületeket illetően is egyre bővülő program iránt érdeklődők szeptember 5-ig küldhetik el szándéknyilatkozataikat az októbertől induló 4 hónapos mentorálási időszakra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A program 2014 tavaszán egy TÁMOP projekt keretében indult azzal a céllal, hogy a munkaerőpiacon már elhelyezkedett SZTE-s alumnik szakmai tudását, tapasztalatait becsatornázza a jelenlegi oktatási rendszerbe, segítve ezzel, hogy a hallgatókban reális szakmai kép alakulhasson ki, illetve még az egyetemi évek alatt megismerkedhessenek olyan munkáltatói szempontokkal is, melyek a végzés után segíthetik őket az elhelyezkedésben.


A mentor és mentorált közti kapcsolat eltér a szakmai gyakorlat során megszokottól, itt a kapcsolattartás sokkal rugalmasabb. Nincs szükség napi szintű interakcióra - havi három találkozó javasolt - ezen felül a program sikerességének nem előfeltétele a személyes találkozó sem, hiszen online eszközök széles köre áll mind a mentor, mind pedig a mentorált rendelkezésére.

A mentoroknak lehetőségük van cég/gyárlátogatás szervezésére vagy blogot vezethetnek szakmai témákról, illetve bemutathatják a cégen belüli szakmai, karrier lehetőségeket, valamint segítenek a kiválasztott hallgatókat érintő kérdésekben személyes vagy online tanácsadás formájában.

Az alumni mentorálásról és a programról bővebben itt olvashatnak.

 

A leendő mentorok szándéknyilatkozatait az iroda@sztealmamater.hu vagy az info@sztealmamater.hu e-mail címre várják 2016. szeptember 5-ig.

Jelentkezés és szándéknyilatkozat

A Mentorprogramról mondták

Az előző ciklus mentorai

Leendő mentoroknak

Mentorprogram kisokos

 

Kapcsolatfelvétel:

SZTE Közkapcsolati Igazgatóság, SZTE Alma Mater

Cím: 6722 Szeged, Honvéd tér 6.

Tel.: 62/54-67-75

E-mail: iroda@sztealmamater.hu, info@sztealmamater.hu


SZTEinfo


mentor_plakatosz_2016

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek