A Szegedi Tudományegyetem idén is kiköltözik a SZIN-re! Az ország nyárzáró zenei fesztiválján az SZTE Egyetemi Negyedben a karok és az egyetem egységei minden eddiginél több és izgalmasabb programot kínálnak, így sok más mellett fogászati szűréssel, mandalaszínezéssel, márkafelismerő játékkal, önismereti és pályaorientációs tesztekkel, könyves origamival, pétanque-kal várják a fesztiválozókat augusztus 24. és 28. között az újszegedi Partfürdőn. A fesztiválra az egyetemisták augusztus 14-én még vásárolhatnak kedvezményes árú bérletet.
Az ország egyik legnépszerűbb egyeteme idén is jelen lesz az ország egyik legnépszerűbb fesztiválján: a Partfürdőre költözik a Szegedi Tudományegyetem augusztus 24. és 28. között. A fiatalokat fogorvosi szűrés, játék, kvíz, sportprogramok, pályaorientációs teszt, ígéretfa várja a Szegedi Ifjúsági Napokon, az SZTE Egyetemi Negyedben, közvetlenül a JATE-Burn sátor mellett. A kitelepülő egységek mellett, az említett sátorban országosan ismert előadók és egyetemünk oktatói délutánonként – de még a koncertek kezdete előtt – szabadegyetemet is tartanak az érdeklődő ifjaknak.
A karok közül jelen lesz a Fogorvostudományi Kar fogászati szűréssel, a Gazdaságtudományi Kar gazdasági jellegű játékokkal, a Zeneművészeti kar hallgatói népszerű jazz standerdeket játszanak zongorán és rézfúvósokon, a hallgatói önkormányzatok pedig perszimulációt, jogi kvízeket, izgalmas kémiai kísérleteket, tornaórát visznek a partfürdőre. A Bölcsészettudományi Kar a kari HÖK-kel együtt személyiség- és műveltségi teszttel várja a látogatókat, és lesz BTK filmklub is.
Az egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ önismereti tesztekkel és beszélgetésekkel várja a hallgatókat, akik öt alkalmas ingyenes tanácsadáson is részt vehetnek. Az SZTE Frankofón Egyetemi Központ sátránál pétanque-ot játszhatnak a vállalkozó kedvűek, és lesznek francia nyelvi tesztek is. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár játékában lesz könyvtárépítő jegna és memóriajáték irodalmi Nobel-díjasokkal, valamint könyves origami. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ az egészséges életmód, sport és környezetbarát technológiák jegyében várja a látogatóit sok játékkal. Az SZTE Karrier Iroda standjánál online pályaorientációs teszt is kitölthető, az ÁJTK-n működő Europe Direct Szeged európai uniós információs iroda az érdeklődőket az európai unióval kapcsolatos kiadványokkal, játékokkal és nyereményekkel várja. A Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete és a SZTE ÁOK HÖK BMI-, vérnyomás- és CO-méréssel és felvilágosító előadásokkal készül, emellett megtanítják az újraélesztés és elsősegély alapvető fogásait is. A SZIN-ről sugározza adását a Szegedi Egyetemi Rádió (SZER), és jelen lesz az Aquarius SZTE Motorsport, azaz a Szegedi Tudományegyetem formula student csapata is jelen lesz. A Welcome Camp – Összegyetemi gólyatábor standjánál számtalan nyeremény talál gazdára, sőt a legszerencsésebbek fesztiválbérletet is nyerhetnek. Akinek nem kedvez a szerencse, az még augusztus 14-én vásárolhat kedvezményes áron egyetemi bérletet: Szegeden, a Hungarikum Fesztivál SZIN-es standjánál 15 és 20 óra között, 12.990 forintért.