A Szegedi Tudományegyetem 2014. augusztus 25-27. között beiratkozási hetet szervez a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
A Szegedi Tudományegyetem 2014. augusztus 25-27. között beiratkozási hetet szervez a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az első éveseknek iránytűt jelentő előadások mellett bemutatkoznak az egyetem szolgáltató egységei is.
A Szegedi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóság, az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda és az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság első alkalommal rendezi meg az egyetemi beiratkozási és információs hetet. Ez a 2014. augusztus 25. és 27. közötti programsor az elsőéves hallgatók, vagyis a gólyák egyetemi eligazodását, tájékozódását segíti. Az egyetemi beiratkozási hét tájékoztató előadásait, bemutatóit az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (SZTE TIK, Szeged, Ady tér 10.) tartják. A rendezvény időszakában naponta 8-16 óra között várják a gólyákat.
A részletes program a csatolt dokumentumban olvasható.