SZTE Info

Sajtómeghívó

A Szegedi Tudományegyetem és az ELI-HU Nonprofit Kft. az „ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt 1. fázis” című GOP-1.1.1-12/B-2012-0001 azonosítószámú projekt sajtónyilvános programja: Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója aláírja a két intézmény közötti együttműködési megállapodást 2014. július 7-én (hétfőn) 10 órakor az SZTE Rektori Hivatal (Szeged, Dugonics tér 13.) földszinti 5. termében.
 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az ELI – Extreme Light Infrastructure, az Európai Unió kutatási nagyberendezéseinek egyike magyar közreműködéssel jön létre Szegeden. Ez lesz a világ egyik első olyan kutatóközpontja, ahol a fény és az anyag kölcsönhatását a lehető legrövidebb időtartamok, jelenleg attoszekundumos fényimpulzusok mentén lehet majd vizsgálni.


A Kormány az Új Széchenyi Terv keretében a Nemzeti Programok között támogatja a csongrádi megyeszékhelyen megvalósuló innovációs projektet, amelynek végrehajtását annak rendkívüli jelentősége miatt közvetlenül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyeli. Az Új Széchenyi Terv Nemzeti Programjai ugyanis olyan nagyprojekteket foglalnak magukban, amelyek számottevő közösségi hasznot hoznak és minden régióra hatással vannak.


Az ELI-HU Nonprofit Kft. ezúton tisztelettel meghívja Önt az „ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt 1. fázis” című GOP-1.1.1-12/B-2012-0001 azonosítószámú projekt sajtótájékoztatójára, amelyen Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora aláírja a két intézmény közötti együttműködési megállapodást.


A sajtómeghívó itt letölthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. október 20.

Nyito_1956._oktober_20._AudMax

„A szövetség célja az, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, ne közönyös tömeg, vagy megfélemlített réteg legyen, hanem a népért, a hazáért, a boldogabb jövőért harcoló bátor, lelkes sereg” – idézte a helyi napilap a szegedi MEFESZ 1956. október 20-i nagygyűlésén elhangzottakat. A szegedi egyetemisták és oktatóik 64 évvel ezelőtti napjait az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszeréből kiemelt visszaemlékezéssel és újságcikkel, valamint fotókkal és hangképekkel is fölidézhetjük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.