A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság szervezésében rendezik meg 2014. április 25-én a hagyományos nemzetközi ICoSTAF mérnöki-műszaki konferenciát.
Mérnöki-műszaki konferencia az SZTE-n
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság szervezésében rendezik meg 2014. április 25-én a hagyományos nemzetközi ICoSTAF mérnöki-műszaki konferenciát.
A kétévente sorra kerülő nagyszabású ICoSTAF konferencia célja a kutatók és az ipari szereplők találkozása, a kutatási eredmények és az ipari információk cseréje. A rendezvény nemzetközi, hivatalos nyelve az angol. Az eseményt 10 órakor Keszthelyi-Szabó Gábor, az SZTE Mérnöki Kar dékánja és Dékány Imre, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke nyitja meg, majd 10.30-kor plenáris előadást tart Neményi Miklós, az MTA levelező tagja (Nyugat-Magyarországi Egyetem) és Alexander Prange mikrobiológus (Németország, Niederrhein University of Applied Sciences). 11.30-kor kezdődik a poszterszekció, majd délután 14 és 17 óra között több szakmai szekcióban – élelmiszer-tudományi, élelmiszer-technológiai, agrárökonómiai, műszaki, bio- és környezettechnológiai – mutatják be eredményeiket a részt vevő magyar és külföldi szakemberek, köztük a Mérnöki Kar legtehetségesebb hallgatói is.
Időpont: 2014. április 25. (péntek) 10.00-17.00
Helyszín: SZTE Mérnöki Kar
(Szeged, Mars tér 7.)
A részletes programot lásd a csatolt meghívóban!
A helyszínen interjúkészítési lehetőség biztosított a szervezőkkel, előadókkal a 10 órai megnyitóhoz kapcsoldóan, illetve azt megelőzően.
Az eseményre tisztelettel hívjuk, szeretettel várjuk!
Üdvözlettel:
Újszászi Ilona
SZTE Egyetemi Kiadó és Médiacentrum vezető
SZTE szóvivő