Bezár

Sajtóarchívum

Lehet kérdezni: középiskolások vallanak a Nobel-díjasokról

Lehet kérdezni: középiskolások vallanak a Nobel-díjasokról

2012. február 17.
1 perc

75 éve annak, hogy az éppen akkor Szegeden élő és dolgozó Szent-Györgyi Albert kutatásaiért elnyerte az orvosi Nobel-díjat. A Szegedi Tudományegyetem, a tudós egykori munkahelye 2012. március 22-25. között konferencián emlékezik meg erről. Több különlegesség is jellemzi a konferenciát. Így például az, hogy 9 Nobel-díjas tudós is elfogadta a meghívást. További érdekesség, hogy a konferencia programjába illesztve a Nobel-díjas tudósok nyílt fórumon találkoznak középiskolásokkal, egyetemi hallgatókkal. Sőt: a nemzetközi rangú kutatókat 9 dél-alföldi középiskolás mutatja majd be a nagyközönségnek, s a hallgatóság majd kérdezhet is a Nobel-díjasoktól.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kongresszus szervezésének kezdetét 2011 augusztusában nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor akadémikus. A szerteágazó munka most eljutott a középiskolások kiválasztásáig. A Nobel-díjasok nyílt fórumán való aktív részvételre több mint hetven középiskolás pályázott Csongrád, Bács-Kiskun, és Békés megye, illetve a Vajdaság legrangosabb középiskoláiból. A pályázók angol nyelvű meghallgatása elkezdődött, s ma (2012. február 17-én, pénteken 14 órakor) folytatódik. A sajtó képviselőinek érdeklődésére reagálva ma 13 óra 30 perctől lehetőséget adnak a konferencia szervezői néhány interjúra.

Helyszín: SZTE Rektori Hivatal 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

A Szegedi Tudományegyetemen 2012. március 22-25. között Szent-Györgyi Albert 1937-es Nobel-díja átadásának 75. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferenciasorozatról, a Nobel-díjasok nyílt fórumáról válaszol a sajtó képviselőinek kérdéseire a szervezésben szerepet vállaló, a középiskolás pályázókat meghallgató 3 tudós: Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, Végh Ágnes, az SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi tanára, Pálfi György, az SZTE TTIK Biológus Tanszékcsoport Embertani Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. De arra is alkalom kínálkozik, hogy az újságírók középiskolásokat kérdezzenek Nobel-díjasokkal foglalkozó pályázatukról.

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek