Bezár

Sajtóarchívum

Együtt kutatnak a szegedi és az újvidéki egyetem geográfusai

Együtt kutatnak a szegedi és az újvidéki egyetem geográfusai

2012. február 29.
2 perc

A belvíz- és árvízkárok megelőzése, csökkentése a célja annak a kutatómunkának, amelyben a szegedi és az újvidéki egyetem földrajz és geoinformatikai szakemberei vesznek részt. A magyar-szerb projektet március 2-án sajtótájékoztatón mutatják be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem és az University of Novi Sad földrajz és geoinformatikai szakemberei együtt dolgoznak. A szerb-magyar projekt célja, hogy megértesse a belvíz keletkezésének okát, bemutassa a veszélyeztetettség mértékét, elemezze a probléma előre jelezhetőségét. Ugyanakkor a kutatómunka kitér arra is, miként gazdálkodhat az ember a vízzel.

A belvízveszélyről és csökkentésének lehetőségeiről, a magyar-szerb IPA pályázat indításáról, március 2-án (pénteken) 10 órától sajtótájékoztatón számolnak be a szakemberek a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi Tanszéke (Szeged, Egyetem utca 2.) Jakucs termében. Elmondják – többek között – azt is, hogy a hazai mintaterületeken (Homokhátság, Torontál, Marosszög) tervezett projekt kiemelt feladata lesz a belvizek keletkezésének, lehetséges összegyülekezési helyeinek monitoringja, tudományos feltárása. Ennek a munkának a része a 25 mérési pontból álló kúthálózat kiépítése, egyedi érzékelők fejlesztése és geostatisztikai modellezési módszerek kidolgozása is. Így határozzák meg azokat a helyeket, amelyeken – megfelelő műszaki megoldásokkal – a rövid távú vízkárelhárítás eredményesebb lehet, valamint ahol az elsődlegesen károsnak tűnő vízkészletek hasznosíthatóan visszatarthatóak. Az SZTE adatgyűjtést végez és légifelvételeket készít, valamint nagyfelbontású műholdfelvételek szerez be és elemez. A támogatott terület civil és szakmai közönségének informálása mellett szakmai konferenciákat szervez, valamint WEB oldalt fog működtetni. A projekt eredményeiből, végkövetkeztetéseiből tudományos összefoglaló kiadvány készül.

A projekt honlapjának címe: www.geo.u-szeged.hu/meriexwa

Az esemény magyar nyelvű meghívója innen tölthető le

Az esemény szerb nyelvű meghívója innen tölthető le

 

"Vízügyi beavatkozások: tervezés, kutatás, monitoring, fejlesztések a belvíz- és árvizkárok megelőzésére, csökkentésére" című projekt háttéranyaga

A projekt résztevékenységeinek leírása

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek