SZTE Info

SAJTÓKÖZLEMÉNY - Debreceni diadal az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen

Magyarország 6 megyéjéből és a határon túlról összesen 35 középiskolás csapat érkezett Szegedre, hogy részt vegyen a Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert személyére és munkásságára emlékező különleges viadalon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyt rendezett október 26-án a Szegedi Tudományegyetem a Pro Talentis Universitatis Alapítvány támogatásával. A Szent-Györgyi Emlékév e programjának is az adott különös apropót, hogy Szent-Györgyi Albert 75 évvel ezelőtt, 1937-ben érdemelte ki az orvosi-élettani Nobel-díjat, 80 éve fedezte fel a C-vitamint. A szegedi vetélkedésen 35, egyaránt háromfős középiskolai csapat vett részt: hat magyarországi megye, határon túli szerbiai és romániai iskolák együttesei képviseltették magukat.

 

A délelőtti első, számítógépes fordulót követően alternatív kísérőprogramként a résztvevők megismerkedhettek a szegedi orvos- és gyógyszerészképzéssel, a bioarcheológiával és az SZTE Klebelsberg Kunó Könyvtárral, valamint bepillantást nyerhettek a kémiai labormunka titkaiba. Hat alakulat került be a döntőbe, valamennyi kérdéskör Szent-Györgyi Albert életével, munkásságával, kutatásaival volt kapcsolatos. A zsűri végül is hét alakulatot részesített jutalomban, olyan magas színvonalúnak ítélte meg a versenyzők számára kiírt kreatív feladatok megoldását.

 

Különdíjat, értékes ajándékokat vihetett haza a temesvári Bartók Béla Líceum csapata. Hatodik helyen végzett a makói József Attila Gimnázium, ötödik a szegedi Déri Miksa Szakközépiskola, negyedik a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata. Az első három helyezett diákcsapat elnyerte az SZTE Tehetségpont ösztöndíját. Harmadik helyen végzett, ösztöndíjat kapott a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, másodikként kiemelt jutalmat, értékes ösztöndíjat kapott a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, míg fődíjasként a debreceni Tóth Árpád Gimnázium három diákja és kísérőtanáruk utazhat Cambridge-be.

 

Az eseményhez kötődve a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Bank közös sajtótájékoztatóján mutatták be a pénzintézet által a Nobel-díj 75. évfordulójára kibocsátott ezüst Szent-Györgyi Albert-emlékérmét. Látható rajta a tudós portréja, a másik oldalon a C-vitamin-forrás paradicsompaprika ábrázolása, és a Szent-Györgyi-aforizma: „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki nem gondolt”.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2021. április 19.

Nyito_NE_Janaky

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.