Bezár

Sajtóarchívum

23%-kal több gólya a Szegedi Tudományegyetemen

23%-kal több gólya a Szegedi Tudományegyetemen

2009. július 24.
1 perc
 
Csaknem 8000 elsőéves kezdheti meg felsőfokú tanulmányait szeptembertől a Szegedi Tudományegyetemen. Az idei felvételi eredmények szerint a szegedi intézmény az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzések tekintetében is jelentősen növelni tudta hallgatói létszámát, így a tavalyi évhez képest 23%-kal, szám szerint 1788 fővel többen nyertek felvételt az egyetem valamely szakára.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A több mint tizenhétezer jelentkező közül 7920-an már biztosan a Szegedi Tudományegyetem polgárai lesznek szeptembertől a július 23-án nyilvánosságra hozott 2009-es felvételi ponthatárok alapján. A 2008-ban felvett 6132 elsőéves hallgatói létszámhoz képest ez 23%-kal több újdonsült szegedi egyetemistát jelent, ami országos szinten is kiemelkedő növekedésnek számít. A normál felvételi eljárás végén, így idén az államilag támogatott képzésekre 25%-kal (5890 fő) jutottak be többen, míg a költségtérítéses hallgatók keretszáma a tavalyi 1713-hoz képest 2030-ra nőtt. A pótfelvételi eljárás keretében az egyetem több mint 100 szakjára még várhatóan további 300-400 hallgató kerülhet be.
 
„Joggal lehetünk büszkék az idei felvételi eredményeinkre: idén csaknem 20%-kal többen szerettek volna bekerülni a Szegedi Tudományegyetemre, több mint tízezren pedig első helyen jelölték meg az intézményt, és a felvettek számát tekintve is jelentős növekedést értünk el. Ráadásul ez a 7920 fős elsőéves létszám még bővülhet is, hiszen augusztus 10-ig a pótfelvételi keretében további jelentkezőknek lesz lehetőségük bekerülni a vidék legnépszerűbb egyetemére” – hangsúlyozta Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a csütörtöki ponthúzó kapcsán.
 
További információ:
 
Keczer Gabriella, sajtószóvivő Szegedi Tudományegyetem Tel.: 62-544070/4070mellék
Bittner Péter Privy Council Communications Tel.: 06-20-665-0386
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek