Háromoldalú találkozóra került sor a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, az Újvidéki Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői között, melynek célja, hogy megerősítse és bővítse az intézmények orvostudományi karai között évek óta meglévő kapcsolatrendszert. Az egyetemek megegyeztek abban, hogy a jövőben sokkal szorosabban kívánnak együttműködni az oktatás, a kutatás és a gyógyítás területén, valamint közösen nyújtanak be európai uniós és regionális pályázatokat.
A temesvári és az újvidéki egyetem rektora Szegeden
2008. szeptember 30-án Szegedre látogatott a temesvári és az újvidéki egyetem rektora, hogy korábbi szándéknyilatkozatukat - a Szegedi Tudományegyetemmel történő szorosabb együttműködéssel kapcsolatban - pontosítsák és részletezzék. Románia Európai Uniós csatlakozása és Szerbia jövőbeni belépése ugyanis új lehetőségeket biztosíthat közös projektek elindítására. Az Európai Uniós tagság lehetőségek széles választékát biztosítja a nemzetközi kooperációk terén, hiszen számos olyan forrás elérhető, amely nemzetközi partnerséget követel meg egy vagy akár több résztvevő bevonásával. „Egy már működő együttműködés, amely eredményeire építve, illetve konkrét céljait bemutatva kezdhet újabb közös projektekbe, hatékonyabb lehet az EU-s forrásokhoz való hozzáférésben, ha közösen, egy erős régióként léphet fel.” – magyarázta a háromoldalú szerződés megerősítése kapcsán Dr. Benedek György, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja.
A 2008. szeptember 30-i megállapodás keretében a három intézmény többek között közös doktori képzéseket indít, összehangolja graduális képzéseit, biztosítja a kredittranszfert, az átoktatás akadálymentességét. Továbbá az egyetemek olyan közös projektek megvalósítását tervezik, melyekre társadalmi igény van, és melyekben a regionális együttműködéssel komoly eredményeket lehet elérni, így például családon belüli erőszak, onkológiai megelőzés, kardiovaszkuláris megelőzés.
„Történelmi jelentőségűnek tartjuk a régió három egyeteme között született megállapodást, hiszen ezeket az intézményeket nyolcvan éven át országhatárok választották el egymástól, de az Európai Unió létrejöttével lehetőségünk nyílt a határok „megszüntetésére.” – hangsúlyozta Dr. Benedek György dékán.
További információ: Bittner Péter Privy Council Communications Tel.: 06-20-665-0386 Keczer Gabriella, sajtószóvivő Szegedi Tudományegyetem Tel.: 62-544070/4070mellék
Keczer Gabriella sajtószóvivő