Bezár

Sajtóarchívum

Nem adja el az egyetem az Öthalmi diáklakásokat

Nem adja el az egyetem az Öthalmi diáklakásokat

2007. február 08.
1 perc
 
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem ez év januárjának végén a Magyar Állam tulajdonában álló és évek óta a Szegedi Tudományegyetem vagyonkezelésében lévő Budapesti úti volt laktanya épületei mellett elhelyezkedő (01392/2 és a 01392/3 helyrajzi számú, kivett közút, illetve kivett beépítetlen terület megnevezésű) mintegy 6 hektár nagyságú terület kincstári vagyonkörből való kikerülésének jóváhagyása iránti kérelmet terjesztett elő az Oktatási és Kulturális Minisztérium felé. A terület korábban azzal az elvi elhatározással került az SZTE kezelésébe, hogy ott egyetemi campust alakítson ki. Ettől az elképzeléstől azonban – pénzügyi és egyéb megfontolások miatt – az egyetem időközben elállt, a területen mindössze egy kollégiumot hozott létre egy laktanyaépület átalakításával, és a városban bővítette az oktatási infrastruktúrát. A jelenlegi értékesítési kezdeményezés kizárólag az évek óta kihasználatlan területeket érinti, az Öthalmi diáklakásokat nem. Az továbbra is az SZTE kezelésében marad és kollégiumként működik. Sőt, az SZTE saját forrásból felújítja az épületet, és egy másik épület kollégiummá alakítását is még az idén elkezdi.

Keczer Gabriella sajtószóvivő

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek