Bezár

Sajtóarchívum

Szegeden kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

Szegeden kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

2006. október 31.
1 perc
  
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
  A minden évben megrendezésre kerülő Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvény-sorozat ünnepélyes megnyitójára idén nem a fővárosban, hanem a 85 éves szegedi felsőoktatást ünneplő Szegedi Tudományegyetemen kerül sor november 6-án. A Magyar Tudományos Akadémia a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében tartja Evolúció, Fejlődés, Revolúció című ünnepi tudományos ülését 11.00 és 12.30 óra között.

Az ülés programja:

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének köszöntője

Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntője

Telegdy Gyula, az MTA Szegedi területi Bizottságának elnökének köszöntője

Venetianer Pál, az MTA r. tagjának ünnepi előadása „Az evolúció a számok és a kísérletek tükrében” címmel

A rendezvényre tisztelettel meghívjuk, megjelenésére számítunk.

Keczer Gabriella sajtószóvivő  

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek