Bezár

Sajtóarchívum

pexels-cottonbro-5370912

Online zajlott, a földrajzi gondolkodást kérte számon az SZTE népszerű földrajzversenye

Online zajlott, a földrajzi gondolkodást kérte számon az SZTE népszerű földrajzversenye

2021. február 02.
2 perc

194 tanuló jelentkezett a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete valamint Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke által immár tizedik alkalommal megszervezett Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

A járványhelyzet miatt idén ugyan kicsit csökkent a jelentkezők száma, de így is közel kétszáz középiskolás érzett késztetést arra, hogy összemérje tudását az SZTE egykori nemzetközi hírű földrajztudósáról elnevezett versenyén. Az első online forduló 2021. január 28-án zajlott, ahol három ország 50 iskolájának 97 csapata vett részt. Jónéhány iskolából idén jelentkeztek először erre a versenyre. Például az EMMI Budapesti Javítóintézetének csapata is, akik nagyon szépen helyt álltak, a középmezőnyben végeztek. Bár ők így nem jutottak tovább a verseny márciusi középdöntőjébe, a szervezők szerint azzal, hogy részt vettek a versenyen már sokat léptek előre ahhoz, hogy elérendő életcélokat tűzzenek maguk elé, és hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak.


A visszajelzések szerint célt ért a szervezők azon szándéka, hogy a földrajz szépsége mellett a természetföldrajzi folyamatok ok-okozati összefüggései legyenek hangsúlyosak a feladatokban. A résztvevők elméleti tudásuk mellett a földrajzi ismeretek gyakorlati alkalmazási lehetőségeiről is számot adtak. Például egy ábra elemzése után kellett következtetniük arra, hogy milyen eredetű csapvizet isznak Miskolc, Budapest és Kecskemét lakói. A résztvevő középiskolai tanulók többsége szerint az online feladatlap megoldása nem a lexikális tudást, hanem a földrajzi folyamatok megértését mérte.


A döntőbe jutott csapatok több százezer forint értékű tárgyjutalmat, könyveket és könyvutalványt kapnak. A fődíj – mint a verseny eddigi történetében minden alkalommal - ezúttal is egy 4 napos tanulmányút lesz, amely során a dobogós helyezettek sok különleges terepi élménnyel gazdagodhatnak. 2021 őszén a legjobbak és tanáraik a Mecsek tájaival, természetföldrajzi jelenségeivel, barlangjaival ismerkedhetnek majd meg. Az első fordulóból 39 csapat jutott be a középdöntőbe.


A középdöntőbe jutott csapatok neve a verseny honlapján lesz olvasható.

 

A verseny az EFOP-3.4.4-16-2017-00015 „A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” című pályázat támogatásával jött létre.



 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek