A Szegedi Tudományegyetem összes kara és Tanárképző Központja is képviselteti magát a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyet 2019. január 10-12. között rendeznek Budapesten. A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléjén, az SZTE standjánál első kézből kapnak választ az érdeklődők a szegedi egyetemmel kapcsolatos kérdéseikre, és ingyenes pályaorientációs tanácsadáson vehetnek részt.
A Szegedi Tudományegyetem – amely a QS World University Rankings szerint Magyarország legjobb egyeteme – minden évben részt vesz az Educatio oktatási kiállításon. Az SZTE képviselői a Hungexpo Budapesti Vásárközpont "A" csarnokában, a CF03-as standnál várják a továbbtanulás előtt álló fiatalokat és szüleiket. A szegedi egyetem 12 kara és Tanárképző Központja a képzések széles skáláját kínálja: az agrár és bölcsészettudományi területektől kezdve a gazdasági, informatikai, jogi, pedagógusképzési, sport, műszaki és művészeti területeken át egészen az orvos és egészségtudományi, valamint a társadalom és a természettudományi területekig.
Azok, akik ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem standjához, a képzések, a kutatási és tudományos tevékenység mellett mindent megtudhatnak a pezsgő szegedi diákéletről, a kollégiumokról, a tehetséggondozási programokról, az idegennyelvű képzésekről, a szociális juttatásokról, a kulturális és sportolási lehetőségekről. Az SZTE Karrier Iroda munkatársa ingyenes pályaorientációs tanácsadással várja a középiskolás diákokat. Az egyetem hallgatói pedig örömmel osztják meg személyes tapasztalataikat a tanulmányaikról, a hallgatói életről, vagy a diplomát követő jövőképükről.
Az SZTE standjánál mindenki kézhez veheti az egyetem 2019/2020-as tanévre szóló felvételi kiadványát, a legaktívabbak pedig SZTE-s ajándékokkal gazdagodhatnak. Emellett az érdeklődők megnézhetik a Szegedi Tudományegyetem beiskolázás jegyében készült filmjét is. Arról pedig, hogy miért érdemes Szegeden tanulni, hogyan zajlik a jelentkezés és a pontszámítás, az SZTE felvételi oldalán olvashatók hasznos információk.
Az Educatio kiállításon való részvétel az EFOP-3.4.4-16-2017-00015 számú „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című pályázat keretein belül valósul meg.
További információ kérhető Dr. Bene Tamástól, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatójától a +36-62-343-143-as számon.