A Szegedi Tudományegyetem és a Boldogasszony Iskolanővérek konzorciuma tisztelettel meghívja Önt „A tanulás holnapja: a holnap tanulása!” című projekt digitális szakmai napjára 2019. szeptember 25-én, szerdán 14 óra 30 percre. Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged, Szentháromság u. 2., díszterem)
A Szegedi Tudományegyetem és a Boldogasszony Iskolanővérek konzorciuma 85.000.000 forint támogatást nyert az EFOP-3.2.3-17-2017-00014 számú, „A tanulás holnapja: a holnap tanulása!” című projekt megvalósítására. A projekt a Dél-alföldi régió 3 kiemelkedő fejlesztési tapasztalatokkal és széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkező köznevelési intézményében tűzi ki célul a digitális oktatás pedagógiai eszközrendszerének és támogató környezetének komplex kialakítását.
A digitális pedagógiai módszertani csomagokra épülő pilot program bevezetése során született eddigi tapasztalatok megosztására szakmai napot szerveznek. A rendezvény érdekessége, hogy olyan új, a közoktatásban használt technikákat, digitális taneszközöket s azok alkalmazásának eddigi tapasztalatait mutatják be, mint például a LEGO digitális taneszközei és a Makerspace.
A rendezvény az EFOP-3.2.3-17-2017-00014 számú projekt támogatásával valósul meg. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció itt.
A részletes program itt érhető el. A szakmai napra tisztelettel várjuk a sajtó képviselőit.