Több mint 630 millió forint vissza nem térítendő támogatásból alakítottak ki kutatás-fejlesztési centrumot a Szegedi Tudományegyetemen. A hazánkban egyedülálló központ lehetőséget teremt élenjáró alap- és alkalmazott kutatási projektek megvalósítására, erőteljesen szinergizálva az élettudomány és a biotechnológia meghatározó kutatási célkitűzéseivel.
A Széchenyi 2020 program keretében a Szegedi Tudományegyetem összesen 635,497 millió forint száz százalékban vissza nem térítendő támogatást nyert el a „GINOP-2.3.3-15 – Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” című felhívásra benyújtott GINOP-2.3.3-15-2016-00006 azonosító számú, „Mikrobiális génbankhoz kapcsolódó integrált élettudományi és hatóanyag kutatás-fejlesztési centrum” című pályázat szakmai megvalósítására. A projekt megvalósítási szakasza 2019 júniusában zárul, az elért eredményeket június 24-én sajtónyilvános rendezvényen ismertették.
A projektben az ország legnagyobb és legszélesebb profilú mikroorganizmus génbankjának, a Szegedi Tudományegyetemen működő Szeged Mikrobiológiai Gyűjteménynek infrastrukturális fejlesztése valósult meg. A beruházás eredményeként a génbank élettudományi és biotechnológiai potenciáljának kiaknázását lehetővé tevő kutatás-fejlesztési centrumot is kialakítottak. A központ a Szegedi Tudományegyetem több egységének szoros együttműködésében jött létre: a projekt megvalósításában az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológiai Tanszékén kívül az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék, a Biotechnológiai Tanszék, a Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet és a Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézet is részt vett. Minden tervezett eszközbeszerzés eredményesen zárult, az eszközök telepítése megtörtént. A támogatás eredményeként hét munkaállomást alakítottak ki, és összesen 25 darab új kutatás-fejlesztési eszközt helyeztek üzembe, amely kiegészült a centrum kialakításához szükséges laboratóriumi bútorbeszerzésekkel is.
A kialakított munkaállomások integrált működéseként létrejövő központ egységes portfóliójával egyedülálló lehetőségeket teremt a kutatói együttműködések kialakítására. Az egyes állomásokon megvalósuló fejlesztések önállóan is kapcsolódási pontokat jelentenek a hazai és nemzetközi kutatói közösségek és ipari szereplők számára. A központ és az egyes munkaállomások infrastrukturális háttere nyitott a külső felhasználók felé is, amely elősegíti a széleskörű kutatási együttműködések kiépítését és a kutatói hálózatosodást.
Csatolva küldjük közleményünket.
További információ kérhető a projekt szakmai vezetőjétől, Prof. Dr. Vágvölgyi Csaba egyetemi tanártól a +36-62-544-822-es számon, vagy a csaba@bio.u-szeged.hu címen.