Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóközlemény - Az egyetemi továbbtanulást támogató programjait fejleszti az SZTE

Sajtóközlemény - Az egyetemi továbbtanulást támogató programjait fejleszti az SZTE

2017. július 10.
2 perc

Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő négyéves programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felsoA 2021 májusáig tartó projekt célja, hogy növelje az egyetemre felvételiző diákok arányát, elsősorban a hátrányos helyzetű járások középiskolásai között. A projekt során – igazodva a munkaerőpiac igényeihez – kiemelt figyelmet kap a természettudományos, mérnöki és informatikai képzési terület, amellyel az egyetem célja az eddigi beiskolázási programok fejlesztése és a leendő hallgatók körének szélesítése.

 

Az egyetem fejleszteni kívánja a középiskolások felsőoktatásba jutását segítő szolgáltatásait: kihelyezett nyílt napokat, nyári táborokat, felkészítő rendezvényeket szervez, online és nyomtatott kiadványokkal támogatja a diákok és szüleik „pályaorientációs” tájékozódását. Az innovatív kezdeményezés egyik fontos eleme a tehetséggondozás és a tehetségek felkutatása, tanulmányi versenyek, mentorprogramok szervezése. A diákok kutatóműhelyeket, laboratóriumokat, gyárakat, üzemeket meglátogatva ismerkedhetnek meg a tudományos és mérnöki munka részleteivel, így a felvételizők az egyetem kínálta lehetőségek mellett képet kaphatnak jövőbeli életpályájukról.

 

A következő hónapokban honlapok és mobilalkalmazások készülnek bemutatva az egyetem pályaorientációs, oktatási, képzési portfólióját, valamint kutatási eredményit. A fejlesztések célja, hogy azok a diákok is részletesen tájékozódhassanak, akik nem tudnak személyesen részt venni az egyetem beiskolázási rendezvényein, de érdeklődnek az intézmény által nyújtott lehetőségek és szolgáltatások iránt.

 

A középiskolások mellett a programokba bevonásra kerül az általános iskolás korosztályt is, ahol a cél elsősorban az érdeklődés felkeltése a különböző tudományterületek, szakmák iránt – elősegítve ezzel a későbbi középfokú továbbtanulási irány kiválasztását.


Az SZTE és az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség konzorciuma „A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAfelsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére” című (EFOP-3.4.4-16-2017-00015) pályázat megvalósítására összesen 809 811 273 forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek