A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a Közbeszerzés – Verseny – Pályázat című kétnapos konferencia megnyitójára. Időpont: 2017. november 23. 10.00 órára. Helyszín: ELI – ALPS Lézeres Kutatóközpont (Szeged, Budapesti út 5.).
A tanácskozáson Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárjának megnyitóját, Prof. Dr. Szabó Gábor rektor, Prof. Dr. Balogh Elemér, az SZTE ÁJTK dékánja, valamint Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntőjét követően szakmai előadások hangzanak el.
Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke A közbeszerzésekkel kapcsolatos aktualitásokról, Dr. Kovács László főtitkár A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások ellenőrzési tapasztalatairól, Dr. Csányi István, a Miniszterelnökség közbeszerzésekért felelős helyettes államtitkára A közbeszerzés aktuális problémáiról beszél. Horváth Botond, a Gazdasági Versenyhivatal kartell irodájának vezetője pedig a közbeszerzési kartellekről osztja meg tapasztalatait a résztvevőkkel. A nyitónap délutáni szekciójának előadásain szó esik a közbeszerzések jogi vetületéről, az új bírálati rendszerről, valamint a tenderek előkészítésével kapcsolatos feladatokról.
November 24-én 10 órától Dr. Fendler Judit az egyetemi fejlesztési tervekről tart előadást, majd a konferencia hallgatósága megismerkedhet az uniós források felhasználásának a felsőoktatást, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat érintő tapasztalataival.
A részletes program itt elérhető. Az eseményre tisztelettel várjuk a sajtó képviselőit.