A felvezető programokkal már 2017. szeptember 27-én elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja, a rendezvénysorozat hivatalos megnyitója október 2-án lesz. Öt héten át 65 helyszínen csaknem háromszáz program várja a közönséget.
Az SZTE Kulturális Iroda idén októberben huszonkettedik alkalommal rendezi meg az egyetem összművészeti fesztiválját, az Őszi Kulturális Fesztivált. A rendezvénysorozat fontos szerepet tölt be Szeged kulturális életében, ezt mutatja, hogy az Európai Bizottság a kultúra és kreativitás városai felmérésében – amely a kontinens 168 települését gyűjti össze – külön kiemelte az egyetem őszi és tavaszi fesztiválját.
A több mint egy hónapig tartó rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsanak programlehetőséget. A műfaji sokszínűség mellett másik legfontosabb szempont az igényesség, az értékközvetítés, a kulturális élményeken alapuló közösségépítés. A programok közt éppúgy megtalálhatók a kiállítások, komoly és könnyűzenei koncertek mint a színházi előadások, közönségtalálkozók, könyvbemutatók vagy sportrendezvények.
A 22. Őszi Kulturális Fesztivál megnyitóját 2017. október 2-án 18 órától tartják az SZTE Rektori Épületben (Dugonics tér 13.). Az egybe gyűlteket Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszönti, a megnyitón közreműködik Szélpál Szilveszter operaénekes. Az épület átriumában ekkortól látható Szentgyörgyi Anna és Datki Zsolt László fotókiállítása is.