A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt az SZTE ÁOK Onkoterápiás Klinika által szervezett VII. Szegedi Emlőrák Szimpózium és lakossági fórum programját bemutató
sajtótájékoztatóra 2017. szeptember 14-én, csütörtökön 10:30 órai kezdettel. Helyszín: SZTE Általános Orvostudományi Kar, Onkoterápiás Klinika Szeged, Korányi fasor 12., könyvtár.
Az SZTE Általános Orvostudományi Kar Onkoterápiás Klinika szakmai vezetésével 2005. óta kétévente szervezik meg a Szegedi Emlőrák Szimpóziumot (SZESZ). A rendezvény célja, hogy az emlőrákkal foglalkozó szakemberek megismerjék egymás problémáit, szempontjait, közösen kifejlesztett módszereket alkalmazzanak, innovatív új eljárásokat vezessenek be. E hagyományokat folytatja a 2017. szeptember 15-17. közötti VII. SZESZ, melynek helyszíne: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK). A programban szerepel workshop, tudományos előadás, gyógyszergyári bemutató, kiállítás, illetve most először: szakdolgozói fórum.
A VII. SZESZ nyitó napján, 2017. szeptember 15-én, pénteken 17-19 óra között a TIK-ben – a hagyományoknak megfelelően – lakossági fórumot tartanak: a laikus érdeklődők számára onkológiai szakemberek ismertetik a daganatgyógyítás időszerű problémaköreit, most az immunterápiára és a „csodaszerekre,” az alternatív terápiára fókuszálva.
A VII. Szegedi Emlőrák Szimpózium több elemből áll, ezeket mutatja be a sajtó munkatársainak Prof. Dr. Kahán Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE ÁOK Onkoterápiás Klinika).
A rendezvényre tisztelettel várjuk a sajtó munkatársait.