A „Vinum academiae at Universitatis” címre pályázó 44 bor közül 12 nyert elismerést, míg a nevező 18 borászat közül 6 lett „dobogós”. A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság közös borbírálatának eredményét 5 csoportban, borkóstolóval egybekötött sajtótájékoztatón ismertették.
Az „akadémia és az egyetem bora”, azaz a „Vinum academiae at Universitatis” címmel fémjelzett borversenyre összesen 18 borászat 44 nedűvel nevezett. A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság immár hetedik éve közös borbírálatán a fehér- és vörösborokat két kategóriába sorolták. A „Prémium” kategóriásnak számító, mert palackonként akár több ezer forintért megvásárolható nedűk mellett az üvegenként 800-1200 forintba kerülő „rendezvény” kategóriás borok minősítésének eredményét sajtótájékoztatón hirdették ki 2017. április 26-án a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal épületében.
A „borok tudósainak” döntését Fülöp Ferenc akadémikus, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke, Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese, valamint Tóth Gábor professzor, az SZTE és az SZAB borbíráló testületének az elnöke indokolta a – stílusosan – borkóstolóval egybekötött rendezvényen. Eredményt öt csoportban hirdettek.
A rangos „Vinum Academiae at Universitatis” címet idén prémiumkategóriában a fehérborok közül a Grand Tokaj Pincészet – Kővágó Furmint 2015, míg a vörösborok közül a Dániel Pince – Vamp 2009 elnevezésű bora nyerte; illetve rendezvény kategóriában az Áts Pincészet – Koranyár 2016 fehérbora, és a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Ördög Villányi Cuvée 2013 vörösbora kapta.
A 15 professzor és akadémikus alkotta bírálóbizottság különdíjában, aranyoklevélben részesült a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Szent Tamás Tokaji Furmint 2012 prémiumkategóriás fehérbora, valamint a prémiumkategóriás vörösborok közül a Koch Borászat – Villányi Cabernet Sauvignon 2012, illetve a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Cabernet Franc Mandolás 2011 elnevezésű nedűje.
„Tudósok borát” választott az SZTE Állam- és Jogtudományi, valamint az SZTE Általános Orvostudományi Kara is. „Az SZTE ÁJTK” bora cím birtokosa: a Koch Borászat – Chardonnay 2015 prémiumkategóriás fehérbora, valamint a Koch Borászat – Cabernet Franc 2013 rendezvénykategóriás vörösbora. „Az SZTE ÁOK bora” lett a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Mád Tokaji Furmint 2015 prémiumkategóriás fehérbor, valamint a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Villányi Syrah 2012 prémiumkategóriás vörösbor.
Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont immár harmadik esztendeje büszkélkedik saját borral. E csoportban a Dániel Pince – Prof. 2011. elnevezésű prémiumkategóriás vörösbora is „tudósok bora” lett.