Új termékek, műszaki-technológiai és folyamat-fejlesztések – egyebek mellett ezeket is tartalmazza az a stratégiai együttműködési megállapodás, mellyel megerősítette a Szegedi Tudományegyetem és a PICK Szeged Zrt. eddigi együttműködését. A világszerte ismert magyar cég a hallgatóknak gyakorlati helyet valamint gyakornoki programokat is biztosít.
A sajtóközlemény itt letölthető
A kutatás, a fejlesztés valamint az oktatás területét is magába foglalja az a stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Szeged Zrt. kötött. Az intézmény és a vállalat a korábbiakban is több területen működött együtt, a dokumentum aláírása ennek a közös munkának egyfajta megerősítése, keretbe foglalása.
A jövőben a Szegedi Tudományegyetem és a Pick Zrt. kiemelten működik együtt az alap- és alkalmazott kutatások területén, így folyamat-fejlesztésekben, műszaki-technológiai fejlesztésekben, valamint új termékek fejlesztésében.
A megállapodás kitér az oktatásra is: a Pick Szeged Zrt. szakmai gyakorlati helyet biztosít a szegedi egyetem hallgatóinak, gyakornoki programmal támogatja szakmai fejlődésüket, és bekapcsolódik az SZTE tehetséggondozó programjaiba – ösztöndíjak révén is.
A Pick Szeged Zrt. – amely a Bonafarm vállalatcsoport tagjaként Magyarország legnagyobb húsipari vállalkozása, országszerte négy városban vannak gyártóüzemei, öt telephellyel, saját üzletlánccal, Budapesten pedig kereskedelmi központtal rendelkezik – támogatja az egyetemi értékek megőrzését, és anyagi támogatást nyújt az egyetemi alapfeladatok megvalósításához. Utóbbiakat az egyetem alumni szervezetével, az SZTE Alma Materrel együttműködve valósítják majd meg.
A világranglistákon előkelő helyen szereplő szegedi felsőoktatási intézmény és az ország legnagyobb húsipari vállalata pályázatokon is indul majd közösen, az együttműködési megállapodás eredményeként kialakított témákra, projektekre pedig külön-külön egyedi megállapodásokat kötnek.
A szerződést Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora, Devecz Miklós, az SZTE kancellára és Nagy Endre, a Pick Zrt. vezérigazgatója írta alá.
További információ:
Bittner Péter
SZTE Közkapcsolati Igazgatóság, igazgató
mobil: +36 70 439 93 16, e-mail: press@rekt.szte.hu
|
Nyemcsok Éva Eső
SZTE Közkapcsolati Igazgatóság, PR referens
mobil: +36 30 769 66 53, e-mail: press@rekt.szte.hu
|
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
A Szegedi Tudományegyetem mintegy 7 ezer dolgozójával – ezen belül 2500 oktatójával –, valamint 25 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Évek óta a világ legjobb 500 egyeteme között tartják számon, egyben a régió és hazánk legzöldebb egyeteme. Az SZTE hallgatói 13 képzési területen tanulhatnak – egyes szakterületeken angol, német, francia nyelven is. A Szegedi Tudományegyetemen a legkiválóbb oktatók, kutatók adják át tudásukat a fiataloknak. Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert. Az egyetem számos stratégiai partnerkapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és Európa legmodernebb, most épülő lézerközpontjával, az ELI-vel. Magyarország egyik kiemelt oktatási, egészségügyi, tudományos, és innovációs műhelye az intézmény, pezsgő kulturális életével együtt a dél-alföldi régió és az ország egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központja. Elérhetőségeink: www.u-szeged.hu, www.facebook.com/univszeged