Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóközlemény

Sajtóközlemény

2013. december 17.
2 perc

A terveknek megfelelően halad az Szeged új geotermikus projektjének megvalósítása. Erről adott pillanatfölvételt 2013. december 17-én a belvárosi geotermikus kaszkádrendszert építő és későbbiekben üzemeltető Geotermikus Szolgáltató Kft.
 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szeged legjelentősebb megújuló energia hasznosítási projektjéről, az összesen 3,2 milliárd forint értékű, két nagy részből álló beruházás megvalósításának kezdetéről 2013 tavaszán adtuk hírt. Az elmúlt 8-9 hónap teljesítményéről 2013. december 17-én 2 sajtótájékoztatón számolt be a kivitelezést végző Geotermikus Szolgáltató Kft.

 

Geotermikus alapú fűtésrendszer épül ki Szeged Megyei Jogú Város, a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont 36 intézménye számára. A projekt részeként egy szegedi és egy újszegedi termálkör látja el a konzorciumi partnerek különböző intézményeit, épületeit.

 

A Szegedi Tudományegyetem Klinikakertben tartott sajtótájékoztatón a belvárosi geotermikus kaszkádrendszer kialakításáról Péter Tamás, a Geotermikus Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta: Szeged egyetemi és klinikai negyedében a 2 milliárd forintból épülő termálkör része 1 termelő- és 2 visszasajtoló termálkút, 25 intézményi hőközpont és az ezeket összekötő 3500 méter hosszú, föld alá telepített, szigetelt távvezeték.

A kivitelezés az előzetes terveknek megfelelően halad: a 2000 méter mély termelő kút és az első, 1400 méter mély visszasajtoló kút kialakítása már befejeződött, a távvezeték hálózat 2013. október 15-re elkészült – összegzett a szakember.

A kivitelezők nevében elnézést és türelmet kért a környék lakóitól a fúrással együtt járó zaj miatt Busa-Fekete Bertalan, a Hansa Kontakt Kft. fúrási üzletág vezetője. A szakemberek hangsúlyozták: a kész kutak közelében nem lesz zajterhelés.

Az újonnan épült klinikai tömb közelében készülő kút mellett Pinjung Zsolt projektmenedzser elmondta: a vezetékrendszer teljesen elkészült, a hőközpontok 40 százaléka kész. A szivattyúk kiválasztásánál tartanak a szakemberek.

A szegedi termálkör főbb elemeiben ez év végéig elkészül. Az előzetes vizsgálatok eredményei alapján a cég vezetése bízik a próbaüzem sikeres lezárásában.

 

A 2014-es fűtési szezonban a rendszer 25 belvárosi épületben – köztük 12 klinikai, 6 oktatási épületben, 5 kollégiumban, a városi könyvtárban és egy szállodában – váltja majd ki a korábbi földgáz alapú fűtést környezetkímélő, megújuló geotermikus energiával.

 

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSSAL SZEGED BELVÁROSÁBAN ÉPÜLŐ, A ZÖMMEL EGYETEMI INTÉZMÉNYEKET FŰTŐ GEOTERMIKUS KASZKÁDRENDSZER kivitelezéséről szóló sajtóközlemény itt olvasható:

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek