A központi ünnepséget 2013. november 15-én, pénteken 10 órától rendezik az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Szeged, Ady tér 10.)
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A Szent-Györgyi Napokat idén november 14-17. között rendezi a Szegedi Tudományegyetem. A rendezvénysorozat programjaként tartják meg a Szent-Györgyi Albert Baráti Kör tudományos ülését, a Richter Tudós Klubot, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és Gyógyszerésztudományi Kara Doktori Iskoláinak tudományos ülését, valamint kapcsolódó továbbképzéseket. A hagyományokhoz híven a Szent-Györgyi Napok második napján kerül sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban az SZTE négy fakultásának (Általános Orvostudományi, Egészségtudományi és Szociális Képzési, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi Kar), illetve Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának díszünnepségére.
A központi ünnepséget
2013. november 15-én, pénteken 10 órától rendezik
az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban
(Szeged, Ady tér 10.)
A TIK kongresszusi termében 10 órakor Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora nyitja meg az ünnepséget, majd az egyetemi karok dékánjainak és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökének beszámolóját hallgathatják meg a résztvevők. Ezt követően a karok dékánjai adják át az elismeréseket: 11 órától a kongresszusi teremben a Gyógyszerésztudományi Kar jubileumi diplomáit, ugyanebben az időben a I.-es és II.-es előadóban az Általános Orvostudományi Kar jubileumi diplomáit adják át. 12.30-tól a földszinti előtérben fogadást rendeznek a jubileumi diplomások, kitüntetettek és díjazottak számára.
Az eseményre tisztelettel hívjuk, szeretettel várjuk!
Üdvözlettel:
Újszászi Ilona
SZTE MédiaCentrum vezető
SZTE szóvivő
mobil: +36 70 333 86 54, e-mail: szovivo@rekt.szte.hu