SZTE Info

Sajtómeghívó - Értékteremtés és értékközvetítés

2013. november 11-én (hétfőn) ünnepélyes tudományos ülést tartanak a Bolyai ösztöndíj elindításának 15 éves évfordulójára az MTA SZAB Székházban (Szeged, Somogyi u. 7.)

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az 1998 óta létező, évente meghirdetett ösztöndíj jelentős szerepet tölt be a hazai tudományos utánpótlásképzésben, célja a 45 év alatti tehetséges kutatók anyagi támogatása, A konferenciát a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 azonosítószámú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” projekt finanszírozásával rendezik november 11-én (hétfőn) az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) székházában (Szeged, Somogyi u. 7.).

 

A nagyszabású eseményt 10 órakor a házigazda MTA Szeged Akadémiai Bizottság elnöke, Dékány Imre akadémikus, illetve a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor akadémikus nyitja meg. Ezt követően köszöntőt mond Klinghammer István akadémikus, felsőoktatásért felelős államtitkár, a Bolyai János kutatási ösztöndíj szakértői kollégiumi elnöke, Csépe Valéria akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, a Bolyai János kutatási ösztöndíj elkötelezett támogatója, Kosztolányi György akadémikus, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) elnöke, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöke, valamint Pálfy Péter Pál akadémikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója, aki két cikluson keresztül töltötte be a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöki tisztjét.

 

A 10 óra 50 perckor kezdődik, 12 óra 30 percig tart a plenáris ülés. Itt előadást tart Erdei Anna akadémikus, az ELTE Immunológiai Tanszék vezetője (Gergely Jánosra emlékezve); Csépe Valéria akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese (Szakmai és emberi felelősség a pályázatok értékelésében), Kosztolányi György akadémikus, az MTA PAB elnöke, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöke (Bolyais délutánok a Pécsi Akadémiai Bizottságon), Krisztin Tibor akadémikus, az SZTE Bolyai Intézet tanszékcsoport-vezetője (Késleltetett visszacsatolási modellek), Menyhárd Attila, az ELTE ÁJTK Polgári Jogi Tanszékének vezetője (Szöveg, jog, értelmezés), Szigeti Gyula, az MTA Doktori Tanács Titkárságának vezetője (Bolyai-ösztöndíj a számok tükrében) és Keserű György, az MTA Természettudományi Kutatóközpont főigazgatója (A fehérjeszimulációktól a gyógyszerkutatásig és tovább). Zárszót mond Görög Márta, a szervező MTA SZAB Bolyai Ösztöndíjasok Klubja Klubtanács titkára.

 

Az állófogadást követően 14 órától egészen 17.30-ig három fő tudományterületre osztva zajlanak majd a szekcióülések. A Humán- és társadalomtudományok szekció elnöke Görög Márta, az MTA SZAB Bolyai Ösztöndíjasok Klubja Klubtanács titkára, az Élettudományok szekció elnöke Széll Márta, az MTA SZAB Bolyai Ösztöndíjasok Klubja Klubtanács tagja, a Matematika és természettudományok szekció elnöke pedig Török Zsolt, az MTA SZAB Bolyai Ösztöndíjasok Klubja Klubtanács tagja.

 

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a szervező, az MTA SZAB Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasok Klubja Klubtanács.

 

További információk: Görög Márta, (gorogm@juris.u-szeged.hu, 30 336 75 70)


A meghívó, valamint a részletes programfüzet itt letölthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. október 20.

Nyito_1956._oktober_20._AudMax

„A szövetség célja az, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, ne közönyös tömeg, vagy megfélemlített réteg legyen, hanem a népért, a hazáért, a boldogabb jövőért harcoló bátor, lelkes sereg” – idézte a helyi napilap a szegedi MEFESZ 1956. október 20-i nagygyűlésén elhangzottakat. A szegedi egyetemisták és oktatóik 64 évvel ezelőtti napjait az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszeréből kiemelt visszaemlékezéssel és újságcikkel, valamint fotókkal és hangképekkel is fölidézhetjük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.