Bezár

Sajtóarchívum

Tanévnyitó ünnepség a Szegedi Tudományegyetemen

Tanévnyitó ünnepség a Szegedi Tudományegyetemen

2013. augusztus 31.
2 perc

A hagyományok szerint idén is a talárba öltözött professzorok zászlós menetével kezdődött a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó rendezvénye. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs központjában 2013. augusztus 31-én rendezett tanévnyitó ünnepély díszvendége volt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Klinghammer István, Magyarország felsőoktatásáért felelős államtitkára és Botka László, Szeged polgármestere.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

tanevnyito diszmenet „Világszínvonalú egyetemekre van szükségünk. Csakhogy ez lehetetlen az egyetem, a gazdaság, a politika és a társadalom szereplőinek kölcsönös bizalmon alapuló, felelős együttműködése nélkül” – jelentette ki Pálinkás József. Az MTA elnöke az SZTE tanévnyitóján tartott beszédében hangsúlyozta: „az államvezetés önmagában nem tud létrehozni egyetlen világszínvonalú egyetemet sem, mint ahogyan egyik egyetem sem tud állami finanszírozás nélkül a világban elismertté válni. És még együtt is kevesek az egész társadalom bizalma és támogatása nélkül”. „Ha elhagyja egyetemeinket a néhány száz legkiemelkedőbb tudós, és nem az itthoni egyetemeken tanul tovább az az ezer legtehetségesebb magyar diák, akinek ma a világ bármely egyetemén jutna hely, akkor véglegesen elvesztettük a versenyt” – magyarázta. Leszögezte: a felsőoktatás finanszírozását meg kell újítani, új működési modellt kell kidolgozni. Hangsúlyozta: „A társadalom stabil működéséhez és jövőjéhez az szükséges, hogy valódi értéket valódi értékre cseréljünk.” A gólyákat arra buzdította, hogy merjenek kérdéseket feltenni, és azokra válaszokat keresni: mi az, amit az egyetem számukra nyújtani tud, és mi az, amit ők adhatnak az egyetemnek? Azt kívánta az egyetemistáknak, hogy céljaikat belső szabadsággal, hittel, bizalommal és lelkesedéssel fogalmazzák meg.

tanevnyito tikAz egyetem hivatása a tudomány segítségével történő nevelés, a felkészítés a tudomány megújító művelésére és az olyan emberek motiválása, akikre jellemző a valóságtisztelet, a vitázó képesség, az összefüggésekben való gondolkodás – fogalmazott Klinghammer István. Magyarország felsőoktatásáért felelős államtitkára a hallgatókhoz fordulva mondta: „az elszántságukon, szorgalmukon, és a tanárokkal való együttműködésükön múlik az, hogy milyen szakemberek válnak majd önökből”.

Szeged és az egyetem összefonódásának jelentőségét hangsúlyozta Botka László polgármester. Emlékeztetett az elmúlt évtizedben végrehajtott közös fejlesztésekre, kiemelte az új klinikai tömb építését és az ELI Szegedre telepítését.

Kiszámítható, stabil pályán halad a Szegedi Tudományegyetem – szögezte le évnyitó beszédében Szabó Gábor. A Szegedi Tudományegyetem rektora az ünnepi szenátusi ülésen elmondta: bízik benne, hogy semmilyen meglepetés nem éri idén az intézményt. Örömmel közölte, hogy a szegedi egyetemen a múlt évhez képest nőtt a hallgatók száma.

Az ünnepségen rektori elismerésben részesültek a Szegedi Tudományegyetemen tanuló kiváló sportolók. Az SZTE tanévnyitó a gólyák eskütételével zárult – az universitas hagyományainak megfelelően.


A sajtóközlemény itt letölthető

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek