Bezár

Sajtóarchívum

Meghívó sajtótájékoztatóra

Meghívó sajtótájékoztatóra

2013. március 12.
1 perc

A „Napelemes energiatermelés a Szegedi Tudományegyetemen”

című pályázat

 

sajtótájékoztatóval egybekötött záró rendezvényét

2013. március 14-én (csütörtökön) 11 órától tartják.

Helyszín: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ nagyelőadója (Szeged, Ady tér 10.).

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Magyarország „legzöldebb” egyeteme, a Szegedi Tudományegyetem komoly erőfeszítéseket tesz a fenntartható fejlődés érdekében és épületei energiafogyasztásának folyamatos csökkentésére. Az SZTE az országban egyedülálló projektet indított el 2012. március 1-jén az Európai Unió és a magyar állam támogatásával. A közel 880 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően 24 helyszínen 2754 napelemet telepítenek. Ez a „Napelemes energiatermelés a Szegedi Tudományegyetemen” című KEOP-2009-4.4.0/A/09-2010-0015 azonosítószámú pályázat eredménye. A 24-ből eddig 21 helyszínen végezték el a kivitelezést. A projektnek köszönhetően az egyetem a villamosenergia-fogyasztásának várhatóan 7%-át tudja majd megtakarítani, ezzel éves szinten 27-28 millió forintot spórol.


További részletek a sajtótájékoztató meghívójában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek