Bezár

Sajtóarchívum

11 éve a hallgatók szolgálatában a HSZI

11 éve a hallgatók szolgálatában a HSZI

2011. június 24.
2 perc

11. születésnapját ünnepelte csütörtökön az SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda (HSZI), mely alkalomból bemutatták a „Hallgatói Szolgáltató Iroda működése a hallgatói vélemények tükrében” című tanulmánykötetet is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A HSZI 2000-ben az integrált Szegedi Tudományegyetem egyik első egységeként jött létre, Fekete Csaba akkori HÖK-elnök, mai főosztályvezető ötlete nyomán. Mészáros Rezső, a SZTE akkori rektora az SZTE TIK Kiállítási Terében rendezett ünnepségen elmondta, az integráció első hónapjainak nehézsége közepette azon munkálkodtak, hogy a hallgatók, az oktatók és a kutatás minél kevésbé sérüljön az átalakuló intézményrendszer miatt – ehhez pedig szükség volt különféle szervezetekre. Ekkor merült fel, hogy az új egyetemi szerkezet hallgatói számára is szükséges lenne egy egység, amely kiszolgálja azok ügyes-bajos dolgait. A döntés, a HSZI létrehozása többletszolgáltatásokat eredményezett, és minőségileg is többet adott az egyetemistáknak – összegzett a korábbi rektor.

Fekete Csaba köszönetet mondott Mészáros Rezsőnek a bizalomért. Mint elmondta, annak idején pályázatában azt vállalta, hogy megtalálja a HSZI helyét az SZTE szervezetében, a napi működését stabillá teszi, a HSZI-ből brandet épít, és profi csapatot szervez köré, ami – mint mondta – a jó működés garanciája.

A HSZI egy szakdolgozat nyomán egy kutatást is készített annak felmérésére, hogy mennyire elégedettek a tevékenységével a hallgatók az iroda tevékenységével – ennek eredményeit a kutatás vezetője, Farkas Éva, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézetének egyetemi docense ismertette.

A 2011. január 31. és február 10. között (beiratkozási időben) elvégzett mérésben közel 3800 kérdőívet töltettek ki, reprezentatív mintából kaphattak információkat. A kutatásból kiderül, a hallgatók elsősorban a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek intézése miatt keresik fel a HSZI-t, illetve a bérleteikkel kapcsán is gyakran fordulnak még az irodához. Annak ellenére, hogy a megkérdezés a beiratkozás leterhelt időszakában zajlott, egyértelműen kimutatható a szolgáltató iroda professzionális működése, ahogy az is, hogy a hallgatók elégettek a HSZI munkatársainak szakmai és emberi felkészülésével. A válaszadók 73 százaléka pozitív jelzőkkel írta le az iroda működését. A kérdőív a működéssel kapcsolatos javaslatokra is rákérdezett, ezek között például a délutáni hosszabb nyitva tartást és több alkalmazott foglalkoztatását szeretnék a hallgatók. Emellett a „kívánságlistán” szerepel az elektronikus ügyintézés és a helyben történő fizetés lehetősége is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek