A társadalmi és gazdasági folyamatok elemzéséről a maga nemében egyedülálló méretű nemzetközi konferenciát szervez a Szegedi Tudományegyetem és a Központi Statisztikai Hivatal 2009. november 19-21. között. A tudományos találkozón közel 35 ország tudományos életének képviselői vesznek részt, körülbelül 200 előadás hangzik el többek között a gazdasági válság, a bűnözés és a népszámlálási adatok statisztikai vizsgálatáról.
A csaknem 200 nemzetközi és hazai szaktekintély mellett Dr. Pukli Péter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelenlegi- és Dr. Belyó Pál a KSH jövőbeni elnöke is részt vesz és előad a
Társadalmi és Gazdasági Folyamatok elemzésének módszertani kérdései
című nemzetközi tudományos konferencián, melyet a Szegedi Tudományegyetemen és a KSH közösen szervez 2009. november 19. és 21. között.
A rendezvény a maga nemében egyedülálló, hiszen ekkora méretű nemzetközi, statisztikai, módszertani konferencia még nem volt Magyarországon. A tudományos találkozóra 3 kontinens közel 35 országából érkeznek az előadók, a résztvevők 60 százaléka pedig külföldi. A napjaink fontosabb gazdasági és társadalmi folyamatait megvitató konferencián többek között szó esik a gazdasági válság, a bűnözés, a népszámlálási adatok, a vásárlók viselkedésének és a közvélemény-kutatás statisztikai vizsgálatáról is.
„A konferencia rendkívüli lehetőséget nyújt a fiatal kutatóknak, hiszen személyesen ismerhetik meg a legnagyobb nemzetközi szaktekintélyek munkáját, ugyanakkor a saját eredményeiket is a nagyközönség elé tárhatják. A statisztika és a módszertan állandó közös elemként jelen van a társadalmi és a gazdasági kutatásokban is, szinte kivétel nélkül alkalmazunk elméleti modelleket. Éppen ezért alkalmas a heterogén társadalmi és a gazdasági kutatóműhelyek munkájának megismerésére és a köztük lévő kapcsolatok ápolására, elmélyítésére” – hangsúlyozza Dr. Kovács Péter szervező, az SZTE ÁJTK-GTK Statisztikai Tanszék egyetemi adjunktusa.
A konferencia sajtónyilvános. Szíves visszajelzésüket az alábbi elérhetőségeken várjuk.
További információ:
Keczer Gabriella, sajtószóvivő Szegedi Tudományegyetem Tel.: 62-544070/4070mellék
Bittner Péter Privy Council Communications Tel.: 06-20-665-0386