Bezár

Sajtóarchívum

Több évezredes települést találtak az SZTE régészei

Több évezredes települést találtak az SZTE régészei

2009. augusztus 25.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Nyáron sem pihennek az SZTE régészei. A korábbi, igen sikeres kiskundorozsmai ásatás után július vége óta Hódmezővásárhely határában, Gorzsa területén egy homokbánya megelőző feltárását végzik a Régészeti Tanszék oktatói és hallgatói. Az ásatás már az első hetekben igen értékes leleteket hozott a felszínre: a kutatók egy, az őskortól a népvándorlás korán, illetve az Árpád-koron keresztül egészen a 16. századig lakott (vagyis több évezredes múltú) település nyomaira bukkantak. A munkálatokat irányító dr. Wolf Mária, az SZTE Régészeti Tanszékének adjunktusa szerint a szinte egyedien gazdag leletanyagban a szakemberek mellett a "laikusok" számára is érdekes használati tárgyak, illetve érmék is napvilágot láttak. A mintegy ötvenezer négyzetméternyi területen várhatóan szeptember végéig dolgoznak a szegedi régészek.
 
A régészképzés területén nagy hagyományokkal bíró Szegedi Tudományegyetemen egyébként idén is sokszoros volt a túljelentkezés a szakra, ami bizonyítja a fiatal generációk érdeklődését a "kiásható" múlt iránt."
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek