Bezár

Sajtóarchívum

Közel hetven első helyet szerzett az SZTE az OTDK-n

Közel hetven első helyet szerzett az SZTE az OTDK-n

2009. április 28.
2 perc
Az utóbbi évek legjobb eredményét érték el a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tizenhat szekciójának versenyein. A 2009 áprilisában megrendezésre került OTDK-n a szegedi hallgatók 184 dobogós helyezést – köztük 67 első, 55 második és 62 harmadik díjat – szereztek, de több mint öt tucat különdíjat és dicséretet is elnyertek.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A legutóbbi, 2007-es tanulmányi versenyen elért sikereiket is felülmúlták a Szegedi Tudományegyetem hallgatói az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A szegedi hallgatók több szekcióban is az ország legjobbjainak bizonyultak és az egyetem több kara is abszolút első lett a karok országos rangsorában.
 
Idén is az egyetem Természettudományi- és Informatikai Karának hallgatói nyerték el a legtöbb dobogós helyezést (78) és egyben első díjat (27). Története legjobb eredményét érte el az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, mely 12 díjazott dolgozatával a legeredményesebbnek bizonyult az ország jogi karai közül az Állam- és Jogtudományi Szekcióban. Tarolt a Szegedi Tudományegyetem az OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióján is. A rendezvényen az egyetem hallgatóinak 13 bemutatott dolgozatából 11 díjazott lett, mellyel az egyetem abszolút első lett a karok rangsorában, megelőzve olyan intézményeket, mint a Corvinus Egyetem Gazdaságtudományi Kara vagy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara.
 
A legnépesebb Humán Tudományi Szekciónak otthont adó SZTE Bölcsészettudományi Kar az első helyek számát tekintve bizonyult a legsikeresebbnek (SZTE: 14, ELTE:12), de az intézményenként induló és helyezést elért diákok arányát összevetve is a szegediek lettek a legeredményesebbek: csaknem minden második dolgozat szerzett helyezést. Kiemelendő továbbá a kar pszichológushallgatóinak szereplése is. Ők huszonkét dolgozattal szerepeltek Pécsett, és összesen tizenkét díjat hoztak el: ezzel az SZTE Pszichológiai Intézet lett az ország legeredményesebb képzőhelye.
 
Első díjat hoztak el tudományterületükön a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, a Mérnöki Kar és a Mezőgazdasági Kar hallgatói is.
 
A dobogós helyezések megoszlása az SZTE karai között 2009-ben (zárójelben az első díjas dolgozatok száma: TTIK 78 (27), BTK 50 (19), ÁJTK 17 (7), GTK 8 (6), JGYPK 8 (4), ÁOK 8 (2), MK 7 (1), GYTK 4, ZMK 2, MGK 1 (1), ETSZK 1.

 
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek