A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa ünnepi ülést tart 2006. október 16-án az 1956-os események 50. évfordulója alkalmából. A rendezvény díszvendége Sólyom László köztársasági elnök.
A rendezvénnyel kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk a sajtót:
Az ünnepség részletes programja a csatolt dokumentumban olvasható.
A Köztársaság címerével ékesített aranygyűrűvel Röst Gergely matematikust avatják doktorrá, aki tanulmányai során mindvégig kitünő eredményt ért el. A doktorjelölt a grost@yorku.ca email-címen érhető el.
A József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartandó rendezvényeken csak előzetes regisztráció alapján vehetnek részt a sajtó képviselői. Kérjük, részvételi szándékukat 2006. október 13-án, pénteken déli 12 óráig jelezzék a szovivo@rekt.u-szeged.hu email címen a résztvevők nevének feltüntetésével. A rendezvényre hozzanak magukkal személyazonosságukat igazoló dokumentumot, illetve sajtóigazolványt. Előzetesen nem regisztrált kollégákat a szervezőknek nem áll módjukban beengedni.
A Köztársasági Elnök Úr nem tart sajtótájékoztatót, és semmilyen kérdésben nem kíván nyilatkozni a sajtónak.
A nézőtér és a színpad között, illetve a színpadon a rendezvény alatt nem lehet tartózkodni, ezért kérjük, hogy az operatőrök és a fotóriporterek is a nézőtéren, illetve annak két oldalán helyezkedjenek el és dolgozzanak.
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük, megjelenésükre feltétlenül számítunk.
Keczer Gabriella sajtószóvivő