Bezár

Sajtóarchívum

Alma Mater Találkozó, Továbbképzési Nyílt Nap és Ipari Kapcsolatok Napja

Alma Mater Találkozó, Továbbképzési Nyílt Nap és Ipari Kapcsolatok Napja

2006. október 30.
1 perc
  
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Két fontos eseményt rendez 2006 november 9-én, csütürtökön a Szegedi Tudományegyetem.

Az Egyetemi Alma Mater találkozóra és Továbbképzési Nyílt napra öregdiákjainkat várjuk, akiknek a 85 éves szegedi felsőoktatásról, az egyetem oktatási és kutatási tevékenységéről, valamint diplomásoknak indított továbbképzéseinkről számolunk be.

Az Ipari kapcsolatok napján az egyetemen folyó ipari kutatásokat mutatjuk be, és találkozási lehetőséget, illetve konzultációs fórumot biztosítunk a kutatók és az ipari cégek képviselői részére.

Ugyanezen a napon nyitjuk meg a 85 éves a szegedi felsőoktatás című kiállítást is.

Kérjük, segítse rendezvényeink sikerét azzal, hogy előzetes tájékoztatást ad a az eseményekről, hogy Szeged, illetve Csongrád megye polgárai, vállalatai közül minél többen értesülhessenek azokról.

A részletes program a csatolt dokumentumokban található.

Segítségét előre is köszönjük, a rendezvényekre tisztelettel meghívjuk.

Keczer Gabriella sajtószóvivő 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek